Ovis rajzverseny

Ovis rajzverseny a Dózsa Mozi előtti téren

Dunaújváros, 2024. 05. 21.

Újra nagyszerű rajzok tették csodálatossá a Dózsa mozi előtti térkövezést. 11 óvoda versengett a fődíjért, amit Eckschmidt Klaudia a Colorland Kids tulajdonosa ajánlott fel (egy Colorland UV-Partyt) és a rengeteg ajándékért, valamint a Carissa Sportegyesület különdíjáért, ami ezúttal is egy fagylaltmeghívás volt. Ezen felül Hajnal Patrik a HP Fehérbeton-Bau Kft ügyvezető igazgatója minden résztvevő óvodának egy-egy kreatív kifestő és rajz csomagot ajánlott fel.

A motiváció és a gyermekek kreativitása tehát rendben volt, így a hivatalos megnyitó után 9 órakor el is kezdődött a verseny.

A téma ezúttal a sport volt. Hamar kiderült, hogy a gyermekek a rajzot, mint kifejezésmódot nagyon jól használják. Már ilyen kicsi korban is kiválóan ábrázolják a külvilág tárgyait, történéseit. A rajz nagyszerűsége nyilván abban is rejlik, hogy megvalósítható és ábrázolható az, amit a beszéd nem tud kifejezni.

 A gyermekrajzok a fantázia és a kreativitás egyesülését mutatták meg ezen a délelőttön is és ennek köszönhetően sorban kerültek elő a szürke betonból az addig elbújt labdák, rollerek, papírsárkányok, evezősök. Nagyon nehéz is volt végül a zsűri döntése, de ameddig a gyerekek a Kultik mozi által felajánlott popcornt majszolták megszületett a végeredmény. A fődíjat ezúttal a Bóbita tagóvoda nyerte, a különdíjat pedig a Margaréta tagóvoda kapta.

Öröm volt látni, hogy ez a program milyen csodálatos eredményt hozott. A gyermekek nagyszerűen érezték magukat és a közös rajzolás, valamint az együtt töltött kreatív idő végül azt eredményezte, hogy a mozi előtti tér néhány napig csodálatos színekben pompázhat.

Videófilm
Carissa Kupa
XV. Carissa Országos Labdarúgó Kupa
I. Helyezett Dunaferr Vasas, 2017. Dunaújváros