XV. DunaBau Deák Old Boys Kupa

XV. DunaBau Deák Old Boys Kupa

Rácalmási Sportcsarnok

2025. március 2. vasárnap

15. alkalommal rendeztük meg rendkívül népszerű öregfiúk tornánkat a DeákBau Old Boys Kupát. Deák Károly barátunk támogatásával már évek óta megmegmozgatjuk a 45 évet betöltött amatőr játékosokat, amit nagyon jó néven is vesznek a csak papíron öregfiúk. Ennek megfelelően március 2-án vasárnap reggel, 8 óra körül már elég komoly mozgás volt tapasztalható a Rácalmási Sportcsarnok környékén, hiszen gyülekeztek a csapatok. A teremben is folyt már a munka, de itt még elsősorban a szervezők jóvoltából, ugyanis készítették elő a „terepet” az egész napos megmérettetésre.

Fél kilenckor aztán Nagy László játékvezető síp szavára el is kezdődött a kispályás labdarúgó torna. A torna, ami idén is azzal az üzenettel bírt, hogy a sport, a játék mellett emlékezzünk az elmúlt években elhunyt nagyszerű barátainkra, sporttársainkra. Így a mérkőzések előtt egyperces gyász-szünettel tisztelegtünk idősebb Miklós István, egykori kiváló labdarúgó előtt, (aki éppen most lett volna 70 éves), emlékeztünk Szepessy László kétszeres magyar bajnokra, aki immár több mint két éve nincs közöttünk, Fróna Györgyre, aki remek kispályás játékosként hagyott itt bennünket és megemlékeztünk a napokban elhunyt játékvezetőről Dr. Golubov Béláról is. Nyugodjanak békében.

A nyolc csapat tehát egymásnak feszült és el is kezdtek potyogni a gólok. A csoportmérkőzések során több mint 30 gólt „termeltek” a csapatok és 13 órára ki is alakult az „A” és a „B” csoport végeredménye.

11.30-kor volt egy játék megszakítás - akkor az aulában hivatalos megemlékezést tartottunk, Szirmai György gyönyörű beszéde és az azt követő áhitat, áthatotta a csarnokot, a játékosokat és a megjelent hozzátartozókat. Virágokkal, mécsesekkel hajtottunk fejet újfent barátaink emléke előtt.

Kora délután aztán elérkeztünk a helyosztó mérkőzésekhez. Kezdett kialakulni a végső sorrend, az eldöntőkben pedig a szokásos nagy csaták után a bronz és az arany mérkőzések párosítása is eldőlt. A dobogó harmadik fokára végül a „Kulchelsea” fantázianevű gárda álhatott, miután magabiztosan (3:0) fektette kétvállra a „Re-Feri” alakulatát. (a csapatot játékvezetők alkották, innen az ötletes elnevezés). A döntőbe a két toronymagas esélyes, a Salamon Miklós, Zemankó Zoltán és Dudás Péter nevével fémjelzett együttes a városi öregfiúk bajnokságban is rendre diadalmaskodó „Africas”, valamint a legendás Carissa Virág legénysége jutott. Végül a szikrázóan kemény csatban talán az Africas állt közelebb egy kicsit a győzelemhez, de gól nélküli döntetlennel ért véget az egyszer 20 perces mérkőzés, így hetesek döntöttek. Mindkét csapat 3-3 hétméterest végezhetett el. Magabiztosan lőtték a büntetőket, de egy alkalommal Fodor Szabolcs (a Carissa Virág kapusa) hárítani tudott, így 3:2 arányban a Carissa Virág diadalmaskodott.

Csodálatos különdíjak találtak gazdára, jólesően elfáradtak a játékosok (több mint100-an vettek részt a tornán) és a Szűcs Zsuzsi és brigádja által készített és felszolgált üdítők, szendvicsek zsíroskenyerek is szépen fogytak a büfében. Ismét barátok találtak egymásra, barátságok születtek és emlékeztünk… Ugye ti is láttátok onnan föntről?

XV. DunaBau Deák Old Boys Kupa

Deák Károly a Dunabau 777 Kft. Tulajdonosa és az Old Boys Kupa névadó támogatója: Számomra fontosak az emberi kapcsolatok, barátságok, melyek által szebb napokat, pillanatokat élhetünk meg. Szeretem a csapatjátékot, mely egyszerre edzi mind a testi, lelki és szellemi képességeket, többek közt ezért is tartom fontosnak az ilyen kupák megszervezését és támogatását. A focin keresztül kialakult barátságok örökre bevésődnek emlékeinkbe. Kiemelendő, hogy a torna szünetében megemlékezünk azokról a sporttársainkról, akik már nem lehetnek köztünk, ezzel is kifejezve tiszteletünket feléjük. Minden résztvevőnek sok sikert, nagyszerű élményeket és sportszerű játékot kívánok! Hajrá foci!

Petrás Gábor a DLSZ Főtitkára: Szövetségünk számára minden egyes kupa, vagy bajnoki sorozat ugyanolyan fontos, nem teszünk különbséget, hiszen számunkra a legfontosabb, hogy a dunaújvárosi és környékbeli amatőr labdarúgók számára állandó, kiszámítható és rendszeres testmozgást biztosítsunk az óvodás gyerkőcöktől az idősebb, az Old Boys játékosokig. Az Old boys 45+ kupánk egy igazi foci csemege, hiszen itt egykori válogatott, profi játékosok is szerepet vállalnak, melynek eredményeképpen minőségi labdarúgó tornát várunk most vasárnap is a Rácalmási Sportcsarnokban. Nagy örömünkre szolgál és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy több mint 100 sportoló fog játszani a tornán, melynek névadó támogatója nem mást, mint a foci szerelmese, Deák Károly. Számára is nélkülözhetetlen a dunaújvárosi amatőr labdarúgó élet fenntartása és a barátságok mélyítése. Fő támogatónk DMJV Önkormányzata és partnereink segítségével rengeteg díjjal készülünk a díjátadó ünnepségre, hogy a nap végén a legjobbakat elismerjük és átadjuk a megérdemelt jutalmakat.

A torna egykori barátainkról is szól, hiszen a csoportmérkőzések után megemlékezünk egykori sporttársainkról, melynek egyértelmű célja, hogy megőrizzük emléküket.

Szövetségünket is váratlanul érte, hogy egykori kiváló játékvezetőnk, a szövetség Fegyelmi bizottságának tagja Dr. Golubov Béla, "Doki" a napokban itthagyott bennünket, ezzel egy nagy űrt hagyott a szövetség életében. Tapasztalata, szaktudása, mindenkihez való viszonya pótolhatatlan. Ezért a csoportmérkőzések előtt 1 perces gyászszünettel fogunk megemlékezni "Dokiról", Miklós Istvánról, Fróna Györgyről és Szepessy Lászlóról is. A csapatoknak, a játékvezetőknek sok sikert és jó munkát kívánunk!

XV. DUNABAU DEÁK SENIOR KUPA 

KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ TORNA 

DUNAÚJVÁROS 2025

A CSOPORT

B CSOPORT

1.

 HERCEGFALVA

1.

 DRESSZ SE

2.

 BARÁTOK

2.

 FÜREDI PANZIÓ SENIOR

3.

 RE-FERI

3.

 KULCHELSEA

4.

 AFRICAS

4.

 CARISSA VIRÁG

 

A - B CSOPORT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI

08:30

HERCEGFALVA 

1 - 3

 BARÁTOK

08:52

RE-FERI 

0 - 1

 AFRICAS

09:14

DRESSZ SE 

2 - 1

 FÜREDI PANZIÓ SENIOR

09:36

KULCHELSEA 

1 - 4

 CARISSA VIRÁG

09:58

HERCEGFALVA 

0 - 0

 RE-FERI

10:20

BARÁTOK 

1 - 3

 AFRICAS

10:42

 DRESSZ SE 

1 - 2

 KULCHELSEA

11:04

FÜREDI PANZIÓ SENIOR 

0 - 3

 CARISSA VIRÁG

11:40 MEGEMLÉKEZÉS

11:50

HERCEGFALVA 

0 - 3

 AFRICAS

12:12

BARÁTOK 

 0 - 1

 RE-FERI

12:34

DRESSZ SE 

1 - 1

 CARISSA VIRÁG

12:56

FÜREDI PANZIÓ SENIOR 

0 - 2

 KULCHELSEA

 

AZ "A" CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

HELY

CSAPAT

M

GY

D

V

RG - KG

PONT

1.

AFRICAS

3

3

0

0

7 - 1

9

2.

RE-FERI

3

1

1

1

1 - 1

4

3.

BARÁTOK

3

1

0

2

4 - 5

3

4.

HERCEGFALVA

3

0

1

2

1 - 6

1

 

A "B" CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

HELY

CSAPAT

M

GY

D

V

RG - KG

PONT

1.

CARISSA VIRÁG

3

2

1

0

8 - 2

7

2.

KULCHELSEA

3

2

0

1

5 - 5

6

3.

DRESSZ SE

3

1

1

1

4 - 4

4

4.

FÜREDI PANZIÓ SENOR

3

0

0

3

1 - 7

0

 

XV. DUNABAU DEÁK SENIOR KUPA 

KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ TORNA 

DUNAÚJVÁROS 2025

7. HELYÉRT

13:18

HERCEGFALVA

0  -  3

FÜREDI PANZIÓ SENIOR

DÖNTŐBE JUTÁSÉRT

13.40

KULCHELSEA

0  -  3

AFRICAS

14:02

RE-FERI

0  -  2

CARISSA SE 

5. HELYÉRT

14:24

BARÁTOK

2  - 1

DRESSZ SE 

BRONZ MÉRKŐZÉS

14:46

KULCHELSEA

3 - 0

RE-FERI

ARANY MÉRKŐZÉS

15:08

AFRICAS

0 - 0

b.u.: 2:3 

CARISSA VIRÁG

15:30 EREDMÉNYHIRDETÉS

Bognár István, Africas csapatvezetője (2. hely): Nagy megtiszteltetés volt részt venni a tornán, örülünk, hogy játékunkkal és sportszerű hozzáállásunkkal emelni tudtuk a torna színvonalát! Csapatom végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott és bejutott a torna döntőjébe, ahol igazi rangadó várt ránk a Carissa Virág csapata személyében. Igazi rangadó volt, helyzetekkel itt is ott is. Úgy éreztem közelebb álltunk a győzelemhez, de a focit gólra játsszák, amit egyik csapatnak sem sikerült szerezni. A hétméteres rúgásról pedig tudjuk, hogy csak a helyezéseket döntik el, túl nagy jelentőségük nincs, szerencse kérdése volt mindig is. Természetesen ezúton is gratulálok a győztes Carissa Virág csapatának! Köszönet illeti a szervezőket és a lebonyolításban részt vevő DLSZ-es embereket, jól végezték dolgukat, jó kis tornát sikerült ismét szervezniük. Szintén köszönet illeti a névadó szponzort, Deák Károlyt, aki nélkül ez a torna biztosan nem jöhetett volna létre. Jövőre ismét megpróbáljuk, mert a sport, a foci szeretete soha nem múlik el, s elhunyt sportbarátaink pedig megérdemlik az emlékezést ilyen keretek között is.

Deák Károly, a torna névadó támogatója: Nagyszerű hangulatban kezdődött és zárult a labdarúgó kupa. Minden csapat izgatottan várta, hogy pályára léphessen, közben amelyik csapat pihent az a lelátóról figyelhette az izgalmas mérkőzéseket. Jó volt látni és megtapasztalni, hogy több fiatal is "elsőbálos" +45-ös fellépőként léphetett a parkettára. Az esetleges nagyobb korkülönbség itt már érződik a mérkőzések közben, de jó taktikával többségében ezt is megoldották a tapasztalt labdarúgók, de mindenképp elismerés a „szöcske” alkatú fiatalos játékosoknak a lelkesedésükért. Összességében sportszerű volt minden mérkőzés, bár óhatatlan, hogy egy elkésett falt ne okozott volna fájdalmakat, de „eb csont beforr” mindenki férfiasan viselte ezt. A szervezés gördülékeny volt, mindezért köszönet a nagyszerű stábnak, büféseknek, egészségügyi ellátó dolgozóknak, főszervezőknek is! Ilyen nagy létszámnál kell a gondos szervezés, irányítás a rend és a fegyelem fenntartása. A rendezvény elérte célját. Ezek közt az egyik legnemesebb érték a megemlékezés azokról, akik már nem lehetnek köztünk. A nap folyamán ezek voltak a legmeghatóbb pillanatok és büszkék voltunk arra, hogy ilyen sportembereket ismerhettünk. A rengeteg elismerés, díjazás, értékes kupák, mind-mind a magas színvonalat jellemezték. Azért is nagy büszkeséggel tölt el, hogy hosszú évek óta lehetek a torna fő támogatója! Köszönet minden résztvevőnek!

Fodor Szabolcs, Fróna György díj (Carissa Virág): Mondhatom, ez egy véletlen dolog volt, hogy kapuba kellett állnom. Aki eredetileg védett volna nálunk, sajnos lemondta. Igaz nem idegen számomra ez a szerep, mivel mind kis és nagypályán is védtem már vész megoldásként. Nagyon megtisztelő ez a díj amit kaptam, de ez az egész csapat érdeme, akik mind nagyszerű játékosok! A döntő volt a csúcspont, mert két olyan csapat találkozott, amiben egytől egyig remek játékosok szerepeltek! Azzal, hogy mi nyertük meg, megkoronáztuk az egész napot! Örülök, hogy részese lehettem ennek a remek, jó hangulatú tornának nagyjaink tisztelete előtt!

Elter Zoltán, a torna legjobb kapusa (Africas): Nagyon köszönöm az elismerést, kicsit meg is lepődtem, mert elég döcögősen indult a napunk. S ahogy meccsről-meccsre haladtunk egyre jobb kapus teljesítményeket láthattunk. Csapatunknak, az Africasnak sikerült megszereznie a csoport elsőséget. Az elődöntőben egy nagyon jó kis társasággal kerültünk szembe, ahol több régi csapattárs is játszott. A döntő pedig igazi parázs meccs volt, ami döntetlen eredményt hozott. Onnantól már tudtam, hogy rajtam múlik a csapat sikere. Sajnos alulmaradtunk a hétméteres párbajban a Carissa csapatával szemben, de büszke vagyok, mert tudom, hogy egy jó kis társaság része lehetek, ahol remek játékosok vannak. Mindent köszönök nekik! A kupa lebonyolítása és szervezettsége remek volt. A büfé és a zsíros deszka is! Köszönjük a sok finomságot is a szervezőknek! A rengeteg különdíj szintén arról tanúskodik, hogy a DLSZ mindenkire gondol és szeretne mindenkit díjazni, aki jó teljesítményt nyújt! Köszönöm mégegyszer, hogy részt vehettem ezen a rendkívüli eseményen! Hajrá foci! Jövőre ugyanitt!

Kovács Éva, a torna egészségügyi szakembere: 2025. 03. 02.-án újra az a megtiszteltetés ért, hogy a Rácalmási Sportcentrumban biztosíthattam az Egészségügyi feladatot XV. DunaBau Deák 45+ Old Boys Kupán. A Szövetség által rendezett tornák széles és színes palettáján ez a torna számomra külön jelentéssel és szépséggel bír. Örömömre szolgál, hogy a korosztályom sportcipőinek dobogását hallhatom a pálya parkettáján. Külön felkészülést és figyelmet igényel az egészségügyi szakember részéről ennek a korosztálynak a sport biztonsági felügyelete. Mozgásszervi, szív- érrendszeri megfigyelési szempontból. Azt gondolom a játékosok nagy hangsúlyt fektettek a bemelegítésre és a megfelelő folyadékbevitelre. Erős, dinamikus mérkőzések voltak, fantasztikus pályarutinnal és látványban gazdag megmozdulásokkal. A döntő mérkőzést, amely rendes játékidőben nem dőlt el, büntető rúgásokkal fejezték be a csapatok. Az a bizonyos adrenalin mindannyiunkat átitatott még a pálya szélén is. Egészség biztosítás szempontból egy achilles ín sérülés, egy rosszul esés, amelyben hátára érkezett a játékos és kisebb rándulás, izomhúzódás fordult elő. Ellátásuk megtörtént. Gratulálok a szervezőknek, a játékvezetőknek, a csapatoknak a sportszerű és sportbaráti munkájukhoz, hozzáállásukhoz! Ma mindenki bajnok volt! Jó egészséget!

Szurma Péter, a torna legjobb játékosa és a torna gólkirálya (Africas): Köszönöm, hogy ilyen színvonalas megrendezésű tornán pályára léphettem az Africas csapatában! Nagyon jó volt ilyen jó emberekkel, barátokkal együtt focizni! Külön öröm, és megtiszteltetés, hogy a gólkirály címet elnyertem és a szervezők pedig a torna legjobb játékosának választottak! Gratulálok a csapatoknak és a többi különdíjasnak is!  

Samu Péter, Szöglet Presszó díj (Hercegfalva): Első alkalommal vehettem részt ezen a tornán, mivel mostanra sikerült elérnem ezt a csodás kort. Szeretném megköszönni a szervezőknek, és mindenkinek aki részt vett a torna lebonyolításában. Különös tekintettel a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek és Deák Károly barátomnak. Valóban igaz "Mindenki győztes, aki focizik" Remek megoldásokat, hatalmas csatákat láthattunk a mai napon. Személy szerint nagyon sokat kaptam a rendezvénytől. Találkozhattam, beszélgethettem régi barátokkal, csapattársakkal. Azt gondolom a mai világban ezek a kapcsolatok, ugyanúgy, mint a sportszerűség kiemelten fontosak, hiszen nekünk kell példát mutatnunk a fiatal generációknak. Még egyszer köszönöm, hogy részt vehettünk a tornán és gratulálok minden résztvevőnek, dobogós helyezettnek és díjazottnak egyaránt!

XV. DUNABAU DEÁK SENIOR KUPA KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ TORNA DÍJAZOTTJAI 2025

VÉGEREDMÉNY

1. HELY

CARISSA VIRÁG

2. HELY

AFRICAS

3. HELY

KULCHELSEA

XV. DUNABAU DEÁK SENIOR KUPA KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ TORNA KÜLÖNDÍJASOK 2025

JÁTÉKOS

SZURMA PÉTER (AFRICAS)

KAPUS

ELTER ZOLTÁN (AFRICAS)

GÓLKIRÁLY

SZURMA PÉTER (AFRICAS)

SZEPESSY LÁSZLÓ DLSZ+ DÍJ

KIRCHNER FERENC (CARISSA SE)

MIKLÓS ISTVÁN DÍJ

NAGY ISTVÁN (CARISSA SE)

CARISSA SE DÍJ

KOVÁCS NORBERT (KULCHELSEA)

SZÖGLET PUB DÍJ

HERCEGFALVA

KOHÁSZ DÍJ

SZŰCS ZSUZSANNA, KÁRPÁTI MÁRTA,

DÉNES NIKOLETT, FRITS KLAUDIA

FRÓNA GYÖRGY DÍJ

FODOR SZABOLCS (CARISSA SE)

Videófilm
Carissa Kupa
XV. Carissa Országos Labdarúgó Kupa
I. Helyezett Dunaferr Vasas, 2017. Dunaújváros