Fejlesztések a Dunaújvárosi Mentőállomáson

Amikor egyszer nem ők indultak el segíteni

Dunaújvárosi Mentőállomás

2026. szeptember 2. kedd

Van egy különös hely a városban, ahol az időt talán másképp mérik. Nem órával, hanem riasztással. Egy csengő, egy jelzés, egy ajtócsapódás, és néhány másodperccel később már úton van valaki. Valaki, aki nem tudja, kit talál majd a címnél. Nem tudja, mi vár rá a következő utcában, és azt sem, hogy aznap hány ember életének egyik legnehezebb pillanatába csöppen bele. A Dunaújvárosi Mentőállomáson ez a mindennapok része.

Ma azonban valami megfordult. Most nem ők indultak el valakihez. Most hozzájuk érkeztek. És ez a történet valójában erről szól. Arról, hogy egy város egy napra megállt, hátranézett, és azt mondta azoknak, akik nap mint nap másokért rohannak:

Most egy kicsit mi jövünk.

A VIII. „Jót, Fut a Város - Dunaújváros!” jótékonysági kezdeményezés újabb fejezete ezzel a gondolattal zárult le, de amit maga után hagyott, az jóval több egy lezárt rendezvénynél vagy egy átadott támogatásnál. Ugyanis több mint 7 és fél millió forintnyi fejlesztés valósult meg a Dunaújvárosi Mentőállomáson. Sok ember munkájából állt össze ez az eredmény. Nézzük csak: Futócipők kopogása az aszfalton. Felajánlások. Telefonok. Szervezés. Egyeztetések. Tárgyalások. Ötletek. Segítő kezek. Vállalkozások, intézmények, civilek és magánemberek. És valahol minden mögött ott volt ugyanaz az egyszerű gondolat:

ha már vannak, akik mindig másokért tesznek, akkor egyszer tegyünk mi is értük.

A sajtótájékoztató és az ünnepélyes átadó ennek az összefogásnak adott keretet. Balogh Tamás házigazdaként nyitotta meg az eseményt, majd egymás után szólaltak meg azok, akik valamilyen módon részesei voltak ennek a történetnek.

Petrás Gábor, a „Jót, Szívből - Dunaújvárosért!” akciócsoport vezetője és a rendezvény főszervezője nem egyetlen ember teljesítményeként beszélt az eredményről. Nem is tehette volna. Mert ez valóban nem egy ember története. Hanem sokaké.

Pintér Tamás, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere éppen ezt a közösségi erőt emelte ki: azt, hogy egy város akkor tud igazán nagyot tenni, amikor a civilek, vállalkozások, intézmények és az itt élők ugyanabba az irányba indulnak.

Szűcs Brigitta, az Országos Mentőszolgálat mentőtisztje és szóvivője pedig arról beszélt, milyen sokat jelent azoknak, akik a mentőautóban ülnek, ha érzik: a társadalom nemcsak akkor gondol rájuk, amikor baj van.

Mert könnyű természetesnek venni, hogy valaki mindig ott lesz. Hogy valaki felveszi a telefont, hogy valaki elindul és hogy valaki érkezik. Csakhogy a mentődolgozó is ember. Ő is elfárad. Neki is szüksége van pihenésre. Neki is számít, milyen környezetbe érkezik vissza két riasztás között.

És éppen ezért fontos, ami most történt.

Dr. Kővágó Levente, a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet megbízott főigazgatója az egészségtudatosság, a megelőzés, a szűrések és az egészséges életmód jelentőségéről beszélt.

Dr. Székely Krisztina, az Országos Mentőszolgálat Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságának regionális igazgató-helyettes főorvosa köszöntötte a megjelenteket, és méltatta mindazokat, akik hozzájárultak a kezdeményezéshez.

Takács Márk, az Országos Mentőszolgálat Fejér vármegyei vezető mentőtisztje pedig arról beszélt, mit jelent mindez a mentőállomás hétköznapjaiban és hogy példaértékű az összefogás, ami ebben az ügyben történt.

Mert a támogatás végül nem egy papíron maradt elképzelés maradt, hanem beköltözött a falak közé.

Új heverők, bútorok, szekrények és tárolók érkeztek. Megújult a villamoshálózat és a világítás. Klímaberendezések, hűtő, televíziók, árnyékolók, szúnyoghálók, jelzőrendszer és számos további eszköz segíti ezentúl az állomáson dolgozók mindennapjait.

Lehet ezeket tételesen felsorolni.

De talán sokkal fontosabb elképzelni, mit jelentenek valójában. Egy kényelmesebb pihenés két riasztás között. Egy nyugodtabb néhány perc. Egy emberhez méltóbb környezet azoknak, akik sokszor éppen akkor találkoznak másokkal, amikor azok a leginkább kiszolgáltatottak.

A több mint 7 és fél millió forint tehát nem egyszerűen felújítás lett.

Hanem egy üzenet. Ezt az üzenetet a Danmin Invest Kft. ügyvezetője, Juhász János és Miklós Csaba (aki rengeteg munkával járult hozzá a végeredményhez) is megfogalmazta, amikor a vállalkozások társadalmi felelősségvállalásáról beszéltek. Mert egy cég is több annál, amit a mérlegében látunk. Ahogy egy város is több az utcáinál és az épületeinél. Egy közösséget végső soron az mutat meg igazán, hogy mit kezd azokkal, akiknek szükségük van rá.

Ebben pedig a sportnak is megvan a maga különleges szerepe. Horváth Attila, a Kohász Öregfiúk SE elnöke arról beszélt, hogy a sport közösséget teremt. Összeköt embereket, akik talán egyébként soha nem találkoznának. Ezúttal pedig nem a pályán kellett győzni. Hanem egymásért.

Tóth Imre támogató a Carissa SE elnöke is erről beszélt… - arról a csapatmunkáról, amely nélkül ez az eredmény nem születhetett volna meg. Mert végül talán ez a legfontosabb. Egyetlen ember sok mindenre képes. Egy közösség azonban olyasmire is, amire egy ember egyedül soha.

És közben a legkisebbek is üzentek.

A rendezvényhez kapcsolódó iskolásoknak kiírt rajzversenyünkre több mint 150 alkotás érkezett a mentőkről, a mentésről és a mentőállomás világáról. Fantasztikus, őszinte és ötletes rajzok születtek, amelyek közül az első három helyezettet, valamint a külön „Na, szia, mentő!”- díj nyertesét is jutalmaztuk. A díjazott alkotások azóta a Mentőállomás folyosóinak falait díszítik, így a gyerekek üzenetei azokhoz kerültek, akiknek szóltak. Az első helyezett kisdiák pedig az osztályával együtt egy különleges látogatást is tehetett a Mentőállomáson: megismerhették annak működését, megnézhették a mentőautókat, és olyan kulisszatitkokba is bepillanthattak, amelyeket az ember kívülről aligha láthat.

Aztán eljött a nap egyik legemlékezetesebb pillanata.

A Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézményének diákjai (Farkas Márta Igazgatónő és Szalavics Eszter pedagógus vezetésével) készültek ünnepi műsorral. Gyerekek álltak azok előtt, akiknek a munkája gyakran láthatatlan marad. Ők még nem tudják pontosan, mit jelent egy hosszú műszak. Nem tudják, milyen érzés egy súlyos esethez megérkezni. Nem tudják, milyen döntéseket kell meghozni néhány másodperc alatt.

De valamit tudnak. Azt, hogy vannak emberek, akik segítenek másokon. És ezt a maguk nyelvén, őszintén, mindenféle nagy szavak nélkül meg is mutatták… - dallal, verssel, egy-egy pillantással… Mi pedig megtapasztalhattuk, hogy néha egy gyerek hangja többet mond minden ünnepi beszédnél. És azok az egyszerű gesztusok, amelyeknek nincs forintosítható értékük, még sokáig velünk maradnak. Talán ezért is volt ez a néhány perc az egész esemény egyik legfontosabb része... - mert emlékeztetett valamire, amit felnőttként hajlamosak vagyunk elfelejteni: a köszönetnek nem mindig kell nagynak lennie ahhoz, hogy igaz legyen.

A rendezvény végén Szabó Attila vezette körbe a résztvevőket a mentőállomáson. És ekkor vált igazán kézzelfoghatóvá mindaz, amiről addig beszéltek. A szavak helyére beléptek a tárgyak. A számok mögött megjelentek a helyiségek. A támogatásnak lett helye. Lett formája. Lett mindennapi haszna. Ott volt minden, amit az összefogás létrehozott. És talán ekkor lehetett igazán megérteni, mit jelent az, amikor egy jótékonysági kezdeményezés nem egyszerűen pénzt gyűjt, hanem valamit visszaad azoknak, akik egész évben adnak.

Kezdeményezésünk többszörösen is elérte a célját… mert ha csak azt mondanánk, hogy több mint 7 és fél millió forint értékben fejlesztettük a mentőállomást, akkor a történetnek éppen a lényege maradna ki. Mert a pénz mögött ott vannak az emberek. Sok ember egyetlen közös irányba tett lépése… Talán ezért érdemes ma nem azt nézni, hogy mennyibe került mindaz, ami elkészült. Hanem azt, hogy mit üzen a mentődolgozónak, amikor két riasztás között leül egy megújult helyiségben… Azt üzeni, hogy: Gondoltak rád, hogy fontos vagy, és hogy érdemes volt…

Az átadó ünnepség után aztán majd jönnek a mindennapok… a mentőállomáson újra és újra megszólal majd a riasztás. Az ajtó ugyanúgy kinyílik, a mentőautó ugyanúgy elindul. Valaki pedig ismét útra kel, hogy segítsen. Csak most már talán egy kicsit más érzéssel.

Mert tudhatja: amikor ő indul másokért, egy egész közösség áll mögötte. Jót, Szívből - Dunaújvárosért!

És talán ennél szebb eredménye egy városi összefogásnak nem is lehet.

Videófilm