XIV. FORDULÓ ACERBIS I. OSZTÁLY 2019. TAVASZ

3
Góllövők
Sági József 2 gól, Éliás Zsolt
7
Góllövők
Ughy Márk 3 gól, Rétsági Ákos, Csizmadia Tamás, Hercsik Ádám, Mazán Balázs
Mérkőzés ideje
Mérkőzés helyszíne
Dunaújváros, DLSZ Aréna
Mérkőzés játékvezetője
Szűcs Zoltán

46.960679869336, 18.927659864084

Kapus
Vezetőedző

A forduló rangadójának kikiáltott mérkőzésen a bajnoki tabella második helyén álló SZP-Asztalos SE gárdájával találkoztunk. Négy pont volt közöttünk a különbség. Mi 21 ponttal (de egy mérkőzéssel kevesebbet játszva) álltunk a dobogó harmadik fokán, míg ellenfelünk 25 ponttal várta a kezdő sípszót. Szűcs játékvezető el is indította a játékot, de a 7. percig nem rezdültek meg a hálók. Ekkor Ughy Márk lövése a kapus kezéből becsorgott a jobb alsó sarokba. (0:1) Négy perccel később az SZP-Asztalos gárdája egy remek támadás végén kihasználva a védelmünk rendezetlenségét egyenlíteni tudott. (1:1) A félidő derekán egy jól eltalált lövés a lábak között besurrant a kapunk jobb alsó sarkába, így már az előny is ott volt. (2:1) A hajrában ráadásul még egy peches szituációból is sikerült gólt kapnunk (3:1), amire ugyan tudtunk válaszolni Rétsági Ákos nagyszerű lövésével (3:2), de a szünetben azért hátrányban voltunk. Horváth Csaba viszont jól használta ki a két félidő közötti perceket és felrázta a csapatot. A második játékrészben előbb Ughy Márk érkezett nagyszerűen egy szöglet után a kapu elé és vágta a hálóba a labdát (3:3), majd Csizmadia Tamás lőtt egy nagyszerű gólt a 37. percben. (3:4) Komoly erőket mozgósított a hátrányba került SZP-Asztalos SE az egyenlítés érdekében, de Pirik Feri jól védett, a kinyíló területeken meg egyre-másra sikerült helyzeteket kialakítanunk. Az egyik ilyen akció végén Ughy Márk ismét gólt szerzett (3:5), majd a hajrában előbb Mazán Balázs pörgetett el egy labdát a kimozduló kapus (felett) mellett. (3:6), majd a találkozó végén pályára lépő Hercsik Ádám passzolt nagyszerűen a hálóba - kialakítva ezzel a végeredményt. (3:7) A második félidőben öt gólt rúgva és egyet sem kapva feledtettük a szorosra sikerült első 25 percet, így begyűjtöttük a fontos bajnoki pontokat. Jövő héten a Szil-Ker Ablak gárdájával találkozunk.

Bajnoki szezon
Carissa Kupa
XV. Carissa Országos Labdarúgó Kupa
I. Helyezett Dunaferr Vasas, 2017. Dunaújváros