XV. Carissa Országos Kispályás Labdarúgó Kupa
Országos foci kupa története dióhéjban: A Carissa Kupa 2003-án indult útjára Dunaújvárosban, hogy a városi és a környékbeli kispályás labdarúgócsapatok megmutathassák tudásukat. A torna először a Dunaújváros Sportcsarnokban került megrendezésre, majd pár évre az Arany János Általános Iskola Tornacsarnokában költözött, ahol rendszeresen jobbnál jobb gárdák csaptak össze. A nagyszerű rendezvény – Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának és a főszervezőknek köszönhetően – 2013-ban már ismét a Dunaújváros Sportcsarnokban várta a remek csapatokat. A sportcsarnokban óriási hangulatban küzdött – az akkoriban még csak 24, 2014-től, harminckettő – csapat, akik már nem csak Dunaújvárosból és a környék településeiről érkeztek, hanem Budapestről, Székesfehérvárról, Dusnokról, Paksról és sok más vidéki városból jöttek, hogy elhódítsák a Híres serleget.
Serlegek és kupák a sportgálán
Ekkor már országos szinten is jegyzett komoly csapatok is rendszeresen neveztek a Carissa Kupára. Ilyen volt többek között a Karmacsi Autó FC (Dunaújváros) a Döcös (Székesfehérvár), Háromkirályok Colosseum (Dunaújváros), Csövesek (Dunaújváros), Dunaferr Vasas (Dunaújváros), Fehérvár Team (Székesfehérvár), Kaminokupa (Budapest) és Mad Dogs (Budaörs) csapata, hogy csak néhány legendás alakulatot említsünk. Ezek a gárdák olyan minőségi kispályás focit képviselnek, hogy a Carissa Kupák igényes – évről évre növekvő számú – nézői is elégedetten álltak fel a rendezvények végén.
Remek baráti és családi szabadidős programokkal várunk!
A Carissa kupán a remek mérőzések mellett a jótékonyság is nagy hangsúlyt kap évek óta. Az első ilyen akció – a XI. Carissa kupán elindított karitatív kezdeményezés – Dunaújváros óvodáinak támogatását célozta meg, és végül 650.000.- forintot sikerült összegyűjteni a rendezvény égisze alatt, amiből sportfelszereléseket vásároltak.
A XII. Carissa Kupán a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház új CT berendezésének beszerzéséhez nyújtott segítséget a labdarúgó torna, (1 millió forintot tudtak átadni Dr. Mészáros Lajos Főigazgató úrnak), 2015-ben pedig két darab (806.196.- forint/db, összesen: 1.645.000,- forint értékű) életmentő készüléket vásároltak a Carissa Kupán befolyt pénzből Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának. A defibrillátorok a Dunaújváros Sportcsarnokban, valamint a Dunaújvárosi Egyetemen „álltak” szolgálatba. A legutóbbi (XIV.) Carissa foci kupán lezajlott gyűjtés eredményeképpen pedig a Jószolgálati Otthon lakói számára telepítettek kültéri fitnesz gépeket és vásároltak sporteszközöket 1.827.400.- forint értékben!
Nézőközönség a Dunaújváros Sportcsarnokban
Minden évben gálamérkőzések is színesítik a rendezvényt, melyeket rendszeresen teltház előtt játszanak a csapatok. A felvezető találkozó a rendkívül népszerű U9-es focisták bemutató mérkőzése. A jövő reménységei mindig elkápráztatják tehetségükkel, küzdeni tudásukkal a nézőket.
A „felnőtt” gálamérkőzések közönségszórakoztató, mindig emlékezetes események, legyen szó a Magyar Parlament Válogatottról, a Videoton öregfiúkról, vagy éppen a Dunaújvárosi veterán labdarúgókról. Nagy öröm újra látni (hacsak egy-egy ilyen alkalommal is) Lehota Pistát, Csongrádi Ferencet, Szabó Józsefet, Lengyel Ferit, vagy éppen országgyűlési képviselőket, polgármestereket, államtitkárokat.
Öreg fiúk focija
A Carissa Kupák aranymérkőzései előtt sztárfellépők látványos műsora várja a közönséget. Szenzációs produkciót mutatott be már a Carissa Kupán, Szász Kitti Freestyle világbajnok, labdazsonglőr, de remek tánccsoportok, vagy éppen a világhírű „Drumsters!” dobos csapat is garantálta már a jó hangulatot a lelátókon és a játéktéren egyaránt.
A rendezvényről az értékes tombola nyeremények sem hiányozhatnak, hiszen minden évben közel félmillió forint értékű ajándékot sorsolnak ki a kilátogatók között. A fődíj minden alkalommal két belépőjegy egy nemzetközi európai élcsapat mérkőzésére. A szerencsések a helyszínen tekinthették meg már a Juventus FC, az AS Roma, az AC Milan, vagy éppen a ACF Fiorentina egy-egy találkozóját.
A háromnapos Carissa Kupa tehát igazi focihangulatot teremt Dunaújvárosban, emlékezetes nagy csatákkal, nagyszerű gólokkal és felejthetetlen kupahangulattal. Évekig beszélnek (akik látták) az elmúlt évek olyan magas színvonalú döntőiről, mint amit a Döcös a Csövesekkel, a Csövesek a Karmacsi Autó FC-vel, vagy éppen tavaly az Aramis SE Mad Dogs, a Shell Dunaújvárossal vívott.
A torna végén varázslatos eredményhirdetés zárja a Carissa kupát, ahol a legjobbakat díjazzák, majd a Queen együttes „We Are The Champions” című örökérvényű zenéjének hangjaira átadják a Carissa Kupa fővédnökei (Dr. Dorkota Lajos és Cserna Gábor) a győzteseknek járó serlegeket.
Várunk tehát mindenkit nagy szeretettel a Carissa Kupára, hiszen aki egyszer részt vesz bármilyen minőségben ezen a nagyszerű sporteseményen, újra és újra el akar majd jönni a Dunaújváros Sportcsarnokba, hogy újra és újra átélje a Carissa-élményt!
Cserna Gábor DMJV Polgármester
Jó szurkolást és jó sportolást kívánunk mindenkinek!
Találkozzunk 2017. január 6-7-8. között a Dunaújváros Sportcsarnokban!