VIII. Indoor Üzleti Kupa 2017

Csapatkép

Székesfehérváron, az Indoor Üzleti Kupa elnevezésű viadalon vett részt hétvégén a Dunaferr kispályás labdarúgó csapata, melynek ezúttal is rendkívül erős mezőnyben kellett helyt állnia. A dunaújvárosi csapatra már a csoportmeccsek első összecsapásán kemény feladat várt a Tetra Pak gárdája ellen, ám Somogyi Jenő két találatának köszönhetően a Dunaferr aratott 2-1-es győzelmet. A folytatásban előbb a japán-osztrák vegyesvállalat, a Sumitomo ellen húztak szerelést a mieink, s a magas színvonalú összecsapáson Doerogi Viktor góljának köszönhetően 1-1-es döntetlent értek el a dunaújvárosiak, akik az Axiál Kft. ellen egy szikrázóan kemény mérkőzésen szereztek újabb egy pontot, így utolsó meccsükön mindenképpen nyerniük kellett ahhoz, hogy biztosan továbbjussanak a sorozat egyenes kieséses szakaszába.

A Dunaferr játékosai ennek megfelelő elszántsággal léptek pályára a budapesti EY gárdája ellen, s Vincze Dezső duplájával, valamint Somogyi Jenő, Rabijász Dávid és Farkas Attila góljaival magabiztosan fektették két vállra ellenfelüket, így csoportjuk második helyén végezve, veretlenül jutottak tovább a negyeddöntőbe. Az elődöntőbe jutásért a Decathlon csapata próbálta megakadályozni a mieinket, s az ellenfél sajnos a 12. percben be is talált Elter Zoltán kapujába, így a mieinknek kellett kapaszkodnia az egyenlítésért. Négy perccel a mérkőzés vége előtt aztán Somogyi Jenő vágta közelről a hálóba a labdát, így jöhettek a büntetők. Itt szerencsére a dunaújvárosiak összpontosítottak jobban, mert a sportszeráruház játékosai csak egy büntető értékesítettek, újvárosi részről viszont Somogyi Jenő, Hatvany Attila és Farkas Attila is belőtte a hetest, továbbjuttatva a csapatot az elődöntőbe.

A legjobb négy között a nagy esélyes, a tornát már többször is megnyerő fővárosi BDO gárdája várt a Dunaferr csapatára. Az előrehozott döntőnek is beillett a találkozót végül Vincze Dezső negyedik percben lőtt remek gólja döntött el a mieink javára, így együttesünk szállhatott harcba az aranyéremért. A döntőben a hasonló tornákról már jól ismert Ferro SC volt az ellenfél, s bár nagy küzdelemre késztették a Dunaferrt, de a győzelmet az újvárosiak szerezték meg Hatvany Attila szemfüles és Petrás Gábor fejes góljával, így veretlenül, teljesen megérdemelten szerezte meg az Indoor Üzleti Kupa első helyét a dunaújvárosi alakulat. A szép csapatsiker mellett egy egyéni elismerésnek is örülhettek a dunaújvárosiak, ugyanis a nagyszerűen védő Elter Zoltánt választották a torna legjobb kapusának.

Indoor Kupa

Az Indoor Üzleti Kupa győztes csapata: Elter Zoltán, Petrás Gábor, Hatvany Attila, Dorogi Viktor, Rabijász Dávid, Farkas Attila, Varga Csaba, Somogyi Jenő, Vincze Dezső. Csapatvezető: Horváth Csaba, Tóth Imre és Kalácska András. Gyúró: Bába Mihály.

Indoor Üzleti Kupa - tél

OSZTÁLYOZÓ ( A-CSOPORT )
Hely Csapat Mérkőzések Gólok Pont
Mérk. Gy. D. V. Rúgott Kapott Kül.
1. Sumitomo 4 3 1 0 7 2 5 10
2. ISD DUNAFERR ZRT. 4 2 2 0 9 4 5 8
3. Axiál Kft. 4 1 2 1 6 4 2 5
4. EY 4 1 1 2 4 10 -6 4
5. Tetra Pak 4 0 0 4 2 8 -6 0
OSZTÁLYOZÓ ( B-CSOPORT )
Hely Csapat Mérkőzések Gólok Pont
Mérk. Gy. D. V. Rúgott Kapott Kül.
1. BDO Magyarország 4 4 0 0 12 3 9 12
2. Fémalk 4 2 0 2 5 6 -1 6
3. Ferro S.C. 4 2 0 2 11 6 5 6
4. Autoliv kft 4 1 0 3 8 12 -4 3
5. Bell hungary 4 1 0 3 2 11 -9 3
OSZTÁLYOZÓ ( C-CSOPORT )
Hely Csapat Mérkőzések Gólok Pont
Mérk. Gy. D. V. Rúgott Kapott Kül.
1. Menedzser Praxis Team 3 3 0 0 10 4 6 9
2. Decathlon 3 2 0 1 5 4 1 6
3. Bott 3 0 1 2 2 4 -2 1
4. ökodizel 3 0 1 2 3 8 -5 1
EGYENES KIESÉS
Hazai csapat Vendég csapat Körök  
1. kör
Tetra Pak Bell hungary Helyosztó a vigaszág 5. helyéért

1-0 (1-0)

 

Bott Autoliv kft Vigaszág 1. elődöntő

3-2 (0-1)

 

ökodizel EY Vigaszág 2. elődöntő

4-3 (3-0)

 

2. kör
Sumitomo Ferro S.C. Negyeddöntők - Főág 1. negyeddöntő

0-4 (0-3)

 

BDO Magyarország Axiál Kft. Negyeddöntők - Főág 2. negyeddöntő

6-1 (4-0)

 

Menedzser Praxis Team Fémalk Negyeddöntők - Főág 3. negyeddöntő

6-1 (3-1)

 

Decathlon ISD DUNAFERR ZRT. Negyeddöntők - Főág 4. negyeddöntő

1-1 (0-0)
Büntetők: 1-3

 

3. kör
Sumitomo Fémalk Főág helyosztó az 5-8. helyezésért

0-2 (0-1)

 

Axiál Kft. Decathlon Főág helyosztó az 5-8. helyezésért

3-1 (2-1)

 

Autoliv kft EY Vigaszág Bronzmérkőzés

5-0 (5-0)

 

Bott ökodizel Vigaszág Döntő

1-3 (0-3)

 

4. kör
Ferro S.C. Menedzser Praxis Team Főág 1. elődöntő

0-0 (0-0)
Büntetők: 5-4

 

BDO Magyarország ISD DUNAFERR ZRT. Főág 2. elődöntő

0-1 (0-1)

 

Sumitomo Decathlon Helyosztó a 7. helyért

3-2 (1-0)

 

Fémalk Axiál Kft. Helyosztó az 5. helyért

0-5 (0-1)

 

5. kör
BDO Magyarország Menedzser Praxis Team Bronzmérkőzés

6-1 (4-0)

 

ISD DUNAFERR ZRT. Ferro S.C. Döntő 2-0 (1-0)
Évszám
Carissa Kupa
XV. Carissa Országos Labdarúgó Kupa
I. Helyezett Dunaferr Vasas, 2017. Dunaújváros