Carissa Futballkarnevál: Egy Kispályás Torna – Nagypályás Élményekkel

Dunaferr Vasas vs Dunabiztos Micro

Ha január eleje, akkor Carissa Kupa, ez már ismert minden helyi és térségi futballrajongó számára. Az országos, sőt nemzetközi szintű torna főtáblájára ezúttal 32 csapat került be. Presztízs-seregszemle ez a javából, így hiába az évkezdet, a még emlékekben erősen élő karácsonyi, újévi lakomák, azon szerencsés gárdák, amelyek helyet kaptak a kiírásban, mindent megtettek, hogy bizonyítsák: itt a helyük. A sokszor nagyon szoros és feszült hangulatú csoportküzdelmek már pénteken délután elkezdődtek két helyszínen, majd szombatra már teljes üzemmódba kapcsolt a torna, amelyre derék gárdák érkeztek a határainkon túlról is.

Érdemes volt kilátogatni az úgymond selejtezőkre, hiszen valóban bravúros megoldások sora várta a szurkolóhadat. A város és a környék futballszerető közönsége élt is az év eleji kínálkozó lehetőséggel, hiszen szinte telt házat regisztrálhattunk a Dunaújvárosi Egyetem sportarénájában, továbbá a városi sportcsarnokban is hangulatos meccseket vívhattak a csapatok.

Vasárnap a hagyományos gálameccsen ezúttal a Kohász öregfiúk a legendás Kispestet látták vendégül. A döntő előtt a DLSZ köszönetnyilvánítását vehette át dr. Dorkota Lajos, a MEKH elnöke, dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos, valamint Cserna Gábor polgármester. A bronzmeccset a Shell Dunaújváros nyerte a Steelworkers ellen 4–0-ra, majd a fináléban a Mad Dogs 3–1 arányban verte az erdélyi Kézdivásárhely együttesét ezen emlékezetes seregszemle zárásaként.

Videófilm
Évszám
Carissa Kupa
XV. Carissa Országos Labdarúgó Kupa
I. Helyezett Dunaferr Vasas, 2017. Dunaújváros