33. Bringatúra Dunaújvárosban - Mindenki győztes!

33. Dunaújvárosi Bringatúra

A Carissa Sportegyesület ahogy a korábbi években is, úgy 2017. évben is örömmel támogatta a 33. Dunaújváros-Mezőfalva Bringatúrát és állt az egyre növekvő népszerűségnek örvendő szabadidős kezdeményezés mellé!

Az időjárás előrejelzés szerint kellemes meleg napnak ígérkezett a mai, június 10-ei szombat, melyben szerencsére az időjós nem tévedett, így remek kiránduló idő várta az idei, immár 33. bringatúra résztvevőit. A több mint ezeregyszáz fős mezőny nyolc óra után kezdte betölteni a Városháza teret, hogy a közös bemelegítés, majd a kilenc órakor Izsák Máté, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának Oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottságának elnöke kezében eldördült startpisztoly hangjára elinduljanak Mezőfalvára. Az utat ezúttal teljes szélességében lezárták a rendezvényt segítő rendőrök és polgárőrök, nehogy egy eltévedt autós bárkinek meglepetést okozzon.

A bringások közel egy órányi tekerés után érkeztek meg Mezőfalvára, ahol a már szokásos vendégszeretet fogadta a kerekezőket, akik egy kisebb pihenés és regenerálódás után indultak 11 órakor vissza Dunaújvárosba. A felvezető rendőrautót követő nagyobb csoport igen hamar visszaért a Városháza térre, ahol igen színvonalas BMX bemutató zajlott egészen addig, amíg az utolsó kerékpáros is visszaérkezett. A képzeletbeli célszalagot átszakító két extrém sportoló, a kerekes székes Lemes Krisztián, és a teljes távot végigfutó Szárszó Bence kaptak nagy tapsot a bringásoktól, majd ezt követően kezdetét vette a hagyományos tombola sorsolás, ahol összesen több, mint száz ajándék került kiosztásra. Az idei túra legfiatalabb résztvevője egy mindössze kilenc hónapos kislány, Szili Olívia Amira, a legfiatalabb, aki végigtekerte a távot Farkas Zselyke Anna, a legidősebb Kis Mihály, míg a legtávolabbról érkező Erdélyi Szabolcs voltak, akik különdíjban részesültek. Mint azt a szervezőktől megtudtuk, útközben szerencsére semmilyen rendkívüli esemény nem történt, csak egy kisebb horzsolást kellett ellátni, vagyis minden induló egészségesen tért vissza Dunaújvárosba.

2017. június 10-én szombaton 9 órától ismét elrajtol a bringatúra

Útvonal: Dunaújváros - Mezőfalva – Dunaújváros. A rendezvény minden résztvevő számára ingyenes, előzetes regisztrációt, nevezést nem igényel! A kerékpározók a rajtmezőben karszalagot kapnak, mely a visszaérkezést követő tombolasorsoláson nyereményszelvényként is funkcionál. A rendezvényt a rendőrség, a polgárőrság biztosítja. Felhívjuk a figyelmet, hogy a közlekedési szabályokat az indulóknak is kötelező betartani! Az esetleges kerékpáros balesetek gyors segítségnyújtásában a mentők és a kerékpárjavítók segítenek. Nyeregre Dunaújváros!

Szerző: Szárszó Lajos
Forrás: Dunaújváros Online

Évszám
Carissa Kupa
XV. Carissa Országos Labdarúgó Kupa
I. Helyezett Dunaferr Vasas, 2017. Dunaújváros