Carissa Sportegyesület 2018. Évzáró Ünnepsége
Kedves Vendégeink, Kedves Tagság, Támogatók, leendő Támogatók, Játékosok!
Rendkívül jó érzés, hogy ismét összejöttünk és újra nagyszerű eseményeket összegezhetünk. A Carissa Sportegyesület a hivatalos megalakulásának 10. évét ünnepli az idén, és úgy gondoljuk, hogy tevékenységeink, programjaink sok-sok további eredményes évre mutatnak előre. De szaladjunk is végig az elmúlt egy éven:
Tavaly ősszel segítő kezet nyújtottunk Pecsét István barátunknak, aki súlyos daganatos betegséggel küzdött. Igen küzdött, mert mára már ki lehet jelenteni, hogy meggyógyult! Bízunk abban, hogy ebben a diadalban mi is tevékeny szerepet vállaltunk!
Segítséget kértek tőlünk a megyehatáron túlról is (úgy tűnik, hogy jó hírünk terjed), így a Pakson működő Vácikai Cerberus Alapítvány mellé álltunk, akik bajba jutott, megkínzott állatokat, gyógyítanak, rehabilitálnak és helyeznek el. Az állatviadalok áldozatai a szaporító telepen sínylődő, vagy éheztetett cicák és kutyák nekünk is fontosak. Mivel az alapítvány munkája komoly nehézségekbe ütközött (gyógyszerek, oltóanyagok és fontos eszközök beszerzésére nem volt fedezetük). Segítségünket kérték és mi természetesen igyekeztünk a lehetőségeinkhez mérten támogatni őket.
Aztán egy megsérült dunaújvárosi kislány, Barabás Virág súlyos balesete kapcsán is megmozdultunk szintén tavaly és a család segítségére siettünk.
Komoly szerepet vállaltunk Dunaújváros egyik legnépszerűbb sporteseménye a „Fut a város” megszervezésében, lebonyolításában, sőt nem csak szervezői voltunk, hanem évekkel ezelőtt megálmodói, kitalálói ennek a rekreációs sportrendezvények. A rendezvényen közel kétezren vettek részt, melyet a dunaújvárosi Tourinformmal közösen szerveztük meg!
Első alkalommal működtünk közre egy világeseményen akkor, amikor Dr. Sándor Péter megkeresésére strandfoci bajnokságot szerveztünk a Gyermek- és Ifjúsági Motorcsónak Világ- és Európa Bajnokságon. Rendkívül emlékezetes mérkőzést játszott többek között a Lett és a Lengyel válogatott, de a Magyarország-Egyesült Arab Emírségek meccsről is beszéltünk még egy ideig.
Aztán folytattuk a gyermekeket célzó programjainkat az első alkalommal kiírt Ovi Mikulás Foci Kupa megszervezésével és lebonyolításával. 14 óvoda vett részt ezen a rendezvényen, ahol maga a Mikulás is megjelent!
Eközben természetesen nagyszerű kispályás labdarúgó csapatunk is tette a dolgát:
Budapesten a HAHN & KOLB Kupán megvédte a bajnoki címét, az Ipar legnagyobb tornáján, ami a kupa történetében eddig senkinek nem sikerült!
Szíveket melengető dologra készültünk az Ádventi időszakban. „Érted is vagyunk!” elnevezésű akciónk 2017. december 16-án a Carissa SE és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség első alkalommal rendezte meg az I. Adventi jótékonysági Foci Kupát a Dunaújváros Sportcsarnokban. Az „Útkeresés” Család- és Gyermekjóléti Szolgálat munkáját kívántuk segíteni ezzel a sporteseménnyel. A civil segítő szervezet Dunaújvárosban és a dunaújvárosi járás területén nyújtja szolgáltatásait a szociálisan rászoruló családoknak. A tornán 24 kisgyerek vett részt. A 7-17 év közötti mélyszegénységben élő gyermekeket hívtunk meg. A remek hangulatban zajló eredményhirdetés után, a gyermekek megkapták ajándékaikat, amiket előzőleg Boross Balázzsal egyeztettek le a szervezők, így nagy volt az öröm, amikor a gyerekek átvehették az áhított focilabdát, súlyzót, vagy éppen kosárlabdát. Vidám mosolyok, csillogó szemek jellemezték az I. Adventi Foci Kupát, amelyre jövőre is szeretettel várjuk a gyermekeket.
Következett a legnagyobb eseményünk a CARISSA Kupa, immár tizenhatodik alkalommal. A nemzetközivé szélesedő labdarúgó torna, ahova többek között Romániából, Kárpátaljáról, Szerbiából is érkeztek csapatok, újra példaértékű jótékonysági akciót hirdetett. Ezúttal a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményt támogattuk. A cél egy képességfejlesztő szoba kialakulása, ahol a sérült gyermekek foglalkoztatására lesz remek lehetőség, kiváló körülmények között.
Ismét megyehatáron túli segítség. Ezúttal Solton. Az Ágica Sérültállat Menedéke Alapítvány központi küldetése, hogy elgázolt, kínzott kutyák és macskák, valamint egyéb állatok mellett a rosszul tartott állatoknak nyújt segítséget. Ők kértek tőlünk segítséget ez év elején.
Fontosnak tartjuk, hogy aktív társadalmi szerepvállalás keretében a sportegyesület a jövőben is segítse a hozzánk forduló karitatív szervezeteket.
Januárban Ajkáról kértek segítséget tőlünk, ahol Papp Milán 8 éves jégkorongozó palánta kedvenc sportját a Dunaújvárosi Acélbikák felszerelésében szerette volna gyakorolni. Anyagi lehetőségeik és a földrajzi távolság nem tette lehetővé Milán családjának, hogy az áhított sportruházatot beszerezzék. A Carissa Sportegyesület Dunaújvárost és a dunaújvárosi jégkorong sportot népszerűsítve felöltöztette a kis jégkorongozót az Acélbikák színeibe. A kisfiú rendkívül boldog volt, szülei nagy örömmel küldtek fotókat a már dunaújvárosi szerelésben feszítő legényről.
Közben ismét sikeres kispályás labdarúgó torna. A 44 csapat részvételével bonyolított Önkormányzati Foci Kupán képviseltük Dunaújvárost. Azt gondolom, hogy nagyszerűen, hiszen többek között, Szombathely, Vác, Veszprém és még számos város, nagyváros, település csapatait magunk mögé utasítva megnyertük a kupát. Dunaújvárosi csapatnak ez még idáig nem sikerült.
Aztán a Bringatúra, ismét jelentős Carissa közreműködéssel, több mint ezer kerekezővel a város támogatásával!
Aztán ismét az ovisoknak szerveztünk programot, Ovi Foci Kupa elnevezéssel. A többfordulósra tervezett bajnokság első állomása nagyszerű hangulatban több mint 100 apró labdarúgó palántával nagy siker volt.
Fontos állomás minden évben az egyesület életében az Akarat Ereje Kupa. Szatmári Ádám, a súlyos betegséggel küzdő Dunaújvárosi kisfiú nagy napja ez immár hetedik éve. A jótékonysági labdarúgó tornán (talán országos szinten is egyedül álló módon) egyszerre bonyolítunk női és férfi bajnokságot. Erre a tornára is nagyon sok csapat érkezett az ország minden pontjáról, hogy megmérkőzzenek és segítsenek. A rendezvény célja rendhagyó volt, hiszen úgy döntöttünk, hogy segítjük Ádámnak azt a törekvését, ami a Dunaújvárosi Szent Pantaleon kórház gyermekosztályának megsegítésére irányult. A kisfiú nagyon szeretett volna ezúttal támogatást nyújtani a torna kapcsán. Végül is nagyszerűen sikerült a kezdeményezés, hiszen a gyűjtésnek köszönhetően rengeteg tabletet, pelenkázó ágyakat, műszaki cikkeket, játékokat tudtunk átadni a Főigazgató Úrnak.
Aztán egy kis infrastruktúra-fejlesztés. Több tárgyalást követően a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetséggel karöltve, sikerült megjavíttatni és teljesen felújíttatni a Lorántffy Iskola sportpályákhoz vezető lépcsősorát. A javításokat követően a RING BNP munkatársai láthatósági festékkel és biztonsági csíkokkal is ellátták a "népszerű" lépcsőfokokat. Nagy örömünkre szolgált, hogy ezzel is tudtuk segíteni a sportolni vágyó amatőröket és a az iskola diákjait.
Meg kell említenünk egy, a fővárosba irányuló (immár rendszeresnek mondható) jótékony programunkat is. A Tűzoltó Utcai Gyermekklinika daganatos betegséggel küzdő kis lakóit ismét segítjük, amihez azt gondolom, talán kommentár sem kell….
Aztán egy szenzációs hír: országos szinten is beszámoltak arról a komoly sportértékkel bíró jótékonysági gálamérkőzésről, ahol a Hertha BSC Dárdai Team lépett pályára a helyi erők ellenében. A találkozón olyan játékosok léptek pályára, mint Dárdai Pál és két fia, vagy éppen a 25-szörös magyar válogatott Löw Zsolt, aki nagy valószínűséggel másodedzőként dirigálja majd Neymarékat ősztől a Paris Saint-Germain-ban, de megemlíthetnénk Fehér Csabát is, aki 41 alkalommal lépett pályára a nemzeti színekben, de Szélesi Zoltán (28-szoros válogatott) is Dunaújvárosban rúgta a labdát ezen a délutánon. A rangos esemény a Carissa SE közreműködéssel jött létre, amire méltán lehetünk büszkék. A jótékonysági akció eredménye is figyelemre méltó, hiszen a súlyos betegséggel küzdő Horváth Péternek kereken 1.000.000 forint gyűlt össze. Rengeteg kisgyerek és fiatal focista rajongta körbe a játékosokat a mérkőzés végén. Dárdai Pál egy órán keresztül osztogatott autogramot a szurkolóknak.
Időközben a Városi bajnokság is véget ért, ahol ezúttal a bronzérmet sikerült megszereznünk, de ebben az évben leraktuk az alapjait annak a csapatnak, mely jövőre (vagyis ősztől) ismét jó eséllyel pályázhat a bajnoki címre.
Tervezzük a most zajló Labdarúgó Világbajnokság elődöntőinek és bronz, valamint arany mérkőzéseinek kivetítőn történő megtekintésnek megszervezését a városháza téren, ami már több alkalommal (például a Foci EB-n) nagyszerűen sikerült és igen népszerű volt a városlakók körében. Az alapötlet ebben az esetben Cserna Gábor Polgármester úré volt – amit aztán a város támogatásával kiviteleztünk, és most újra lebonyolítunk.
Tervezzük azt is, pontosabban már el is indult az a folyamat, aminek keretében a város ikonikus személyét a többszörös magyar bajnok erős embert, Hrozik „Hulk” Gábort segítjük majd. Versenyzését támogatjuk. Egyébként világcsúcs döntésre is készül a közeljövőben – reméljük immár Carissa-mezben.
De természetesen mindezt nem tudtuk volna lebonyolítani, létrehozni, megszervezni a támogatóink nélkül. Ezért nem is tehetünk mást, minthogy felsoroljuk segítőinket és újra és újra megköszönjük nekik, hogy mellettünk állnak.
Mindenekelőtt meg kell említeni Dr. Dorkota Lajos urat, akit ezúttal is köszöntünk. Ugyanis az ő segítsége és támogatása immár évek óta a Carissa Kupa kapcsán, valamint az egyéb programjaink tekintetében nagyon fontos.
De nagyon fontos még az is, hogy támogat bennünket:
Carissa Sportegyesület Támogatói |
---|
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata |
ISD DUNAFERR ZRT |
DUTRADE ZRT |
Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség |
Ring BNP |
Orinoco 2002 Kft |
E-Elektra Zrt |
Carissa Virágüzlet |
Cosro Étterem |
Kiskohász Étterem |
Acerbis Sportáruház |
és az új belépők:
Dr. Sándor Péter, akit szintén köszöntünk és köszönjük neki is, valamint Ébner Róbertnek a dunaújvárosi Woodootatto tulajdonosának szintén köszönettel tartozunk, akik a jövőben reményeink szerint ugyancsak mellettünk fognak állni.
Kiss Andrásnak szintén jár a köszönet, hiszen nagyszerű partneri kapcsolat alakult ki köztünk és a Tourinform Iroda között. A városi nagyrendezvények sportszekciójában nyújtott segítsége, rendkívül fontos.
Köszönjük a figyelmet és most nézzük meg együtt azt a kis videó-összeállítást, mely képekben is bemutatja az elmúlt egy évet.
Köszönöm a figyelmet!