V. Alcufer Kispályás Labdarúgó Kupa

V. Alcufer Kispályás Labdarúgó Kupa

V. Alcufer Kupa – Bronzérem – veretlenül! Ötödik alkalommal került megrendezésre Győr- Gyirmóton 2016. szeptember 24-én, szombaton, az Alcufer Kupa, melyen a mi labdarúgócsapatunk is részt vett. A rendkívül erős mezőnyben tavaly nem sikerült a legjobb négy csapat közé kerülni, tehát a minimális cél ezúttal az volt, hogy a csapat a final fourba bejusson. A torna egyébként már nem csak országos szintűnek, hanem nemzetközinek is tekinthető, hiszen ezúttal is részt vett a rendezvényen az Acciaierie Bertoli Safau SpA (röviden: ABS) csapata, az olaszországi Udinéből.

A 26 részt vevő alakulatot hat 3-as és két négyes csoportba osztották. A csoportokból csak az első két helyen végzett gárdák folytathatták a küzdelmet az egyenes kieséses szakaszban, vagyis a legjobb 16 között. A mi csoportunkban rögtön a több hazai és nemzetközi tornát is nyerő SUZUKI ZRT csapata várt ránk, akikkel nagyon kiélezett küzdelemben gól nélküli döntetlent értünk el. Ezt követően a MLÉH ZRT ellen csak a győzelem jelenthette számunkra a biztos továbbjutást, amit nagyszerű játékkal, 5:1 arányú sikerrel abszolváltunk.

A folytatásban a nyolc közé jutásért a NAV Pénzügyőr csapatával kellett megmérkőzni, amit magabiztos 4:0-s győzelemmel hoztunk. A négy közé a kétszeres Alcufer Kupa győztes EPCOS TDK (Szombathely) legjobbjain keresztül vezetett az út. A torna legjobb találkozóját láthatta a közönség, annak ellenére, hogy nem született gól, de színvonalában és minőségében, nyugodtan kijelenthető, hogy döntőnek is beillett volna a mérkőzés. Ez olyannyira igaz, hogy az eddigi négy Alcufer Kupa, háromszor dőlt el a Dunaferr és az EPCOS között úgy, hogy ez a két csapat játszotta a döntőt. Ezúttal a négy közé jutás volt a tét, amit büntetőkkel megnyertünk 3:2-re, így készülhettünk az elődöntőre.

Itt az Ajkai Elektronikai Kft igyekezett megnehezíteni a dolgunkat, akik sajnos az összes helyzetüket (kettőt) gólra váltották és szinte kizárólag védekeztek. Mi is lőttünk két gólt valamint kapufákat, de a többi ordító helyzet kimaradt, így jöhettek a büntetők. Érdekesség, hogy az ajkaiak, a kieséses szakaszban minden meccsüket büntetőkkel nyerték és sajnos ezúttal is hozták a hetes-párbajt. Az igazán érdekes az volt, hogy később a döntőben is „büntetőztek” a bakonyiak, ott azonban már elpártolt tőlük a szerencse és az Alcufer Kft csapata nyerte a tornát. Mi a bronzmeccset azért behúztuk, hiszen a Győr-Moson-Sopron Megyei Redőr-főkapitányság csapatát 4:2 arányban legyőztük. A torna legjobb játékosának Petrás Gábort választották.

Gratulálunk a fiúknak, hiszen veretlenül, három győzelemmel és három döntetlennel végeztek az előkelő harmadik helyen, 15 gólt lőve (mindössze 5-öt kapva) öregbítették Dunaújváros és a támogatók hírnevét.

Évszám
Carissa Kupa
XV. Carissa Országos Labdarúgó Kupa
I. Helyezett Dunaferr Vasas, 2017. Dunaújváros