2022. tavaszi XIV. forduló

46.960679869336, 18.927659864084
Két felkészült csapat, a dobogó második (Fejó-Therm Kft.), illetve harmadik helyén tanyázó (DUNAFERR) együttese találkozott egymással ebben a bajnoki körben. Mezőnyfölényt alakítottunk ki, hiszen ismerve az ellenfél játékát, ők tudatosan a kapujuk elé húzódva átadják a területet és kontrákra építik a taktikájukat. Sorozatban három alkalommal is sikerült a kapufát eltalálnunk, de sajnos gólt a félidő hajrájáig nem tudtunk szerezni. A 21. percben aztán a kiválóan játszó Farkas Viktor vezette a labdát, majd mintegy 12-13 méterről lövésre szánta el magát. A játékszer nagy erővel vágódott a jobb alsó sarokba. (1:0) Szünet után nem sokat változott a játék képe. Meglepő módon továbbra is a stabil védekezésre fektette a hangsúlyt Fehérvári József csapata. Viszont ekkor már bátrabban kontráztak és néhány veszélyes helyzet ki is alakult a kapunk előtt. Ezek egyikét gólra is váltották Egy éles szögből leadott lövést kapusunk csak kiütni tudott, pont a kapu elé érkező csatár elé, aki egyből a hálóba lőtt. (1:1) A hajrában mindent elkövettünk a győztes találatért, hiszen nekünk csak a győzelem volt az elfogadható, hogy felzárkózzunk és harcban maradjunk a bajnoki címért.A nyílt sisakos küzdelemből mi jöttünk ki jobban, Bánfalvi Balázs remek megoldását követően ismét nálunk volt az előny. (2:1). Az eredmény ezt követően már nem változott, gy a bajnoki pontok hozzánk kerültek.