Kispályás Labdarúgó Európa Bajnokság Sorsolás Székesfehérváron

Sorsolás Székesfehérváron

Ünnepi esemény helyszíne volt a Székesfehérvári Polgármesteri Hivatal, február 24-én, szerdán, 14 órakor, hiszen a nagypályás válogatott várva várt Európa bajnoki szereplése mellett a kispályás labdarúgó válogatottunk is Európa bajnoki résztvevő lesz (immár második alkalommal) 2016 augusztusában, a Székesfehérváron megrendezésre kerülő kontinensviadalon. Az eseményre kijutó 32 csapat nyolc csoportba sorsolására gyűltek össze a sportág vezetői a királyok városában.

Székesfehérvár és a város vezetésének képviseletében Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönte meg a lehetőséget, hogy házigazdái lehetnek ennek a nagyszerű rendezvénynek. Ígérte, hogy méltó helyszín lesz Székesfehérvár és rengeteg nézőre, remek mérkőzésekre számít.

Thanos Papadopoulos, az Európai Kispályás Labdarúgó Szövetség (EMF) ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy immár 2012 óta az Európa Bajnokság a legnagyobb ünnepe a sportágnak. Székesfehérvár várhatóan tökéletes választásnak fog bizonyulni és úgy gondolja, hogy a város lakói is örülni fognak a rendezvénynek.

A sorsolást megelőzően még Filip Juda, az EMF alelnöke, Christoph Köchy, az EMF képviselője, valamint a Magyar Kispályás Labdarúgó Szövetség elnöke, Tibor Dávid fűzte hozzá gondolatait a sportág nagy megmérettetéséhez, valamint üdvözölték a munkatársak a szervezők és a sportolók munkáját. Dunaújvárost és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetséget Petrás Gábor a DLSZ Főtitkára, valamint Tóth Imre a Carissa SE elnöke, a DLSZ elnökségi tagja képviselte, de a részt vett a sorsoláson Bozsik Péter egykori szövetségi kapitány és Reveland Zoltán a Magyar Kispályás Labdarúgó Válogatott jelenlegi vezetője, valamint Schneider Béla a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Fejér Megyei igazgatója is.

A Magyar Válogatott az „A” jelű csoportba került és Szlovénia, Törökország, valamint Szerbia legjobbjaival kell megküzdenie a csoportelsőségért. A ceremónia végén állófogadást tartottak a Városházán, ahol építő jellegű megbeszéléseket folytattak a meghívottak. Szó esett többek között a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség együttműködésének lehetőségeiről. A tervek között szerepel egy dunaújvárosi kupasorozat kiírása, ahonnan akár a kispályás BL sorozatba is be lehet majd kerülni, de szó volt egy közös szervezésű válogató tornáról is, ahol a Magyar Kispályás Labdarúgó Válogatottba is bejuthatnak játékosok még az EB előtt, ugyanis ez a rendezvény májusban lenne. A sorsolásra nem érkeztek üres kézzel a DLSZ képviselői. Vittek egy gyönyörű serleget, melyet az Európa Bajnoki döntő legjobb játékosának ajánlottak fel.

Az Európa bajnokság mérkőzései – mint azt a Polgármester úrtól megtudtuk – a régi piactéren felépített kispályás stadionban lesznek lebonyolítva, remélhetőleg Dunaferr Vasas játékosokkal is a főszerepben.

Kispályás Labdarúgó Európa Bajnokság Székesfehérváron
Sorsolás: 2016. 02. 24.

Évszám
Carissa Kupa
XV. Carissa Országos Labdarúgó Kupa
I. Helyezett Dunaferr Vasas, 2017. Dunaújváros