XVII. FORDULÓ ACERBIS I. OSZTÁLY 2019. TAVASZ

Dunaferr Vasas vs Siker Ablak Dunaújváros
10
Góllövők
Barabás Miklós 5 Gól, Gregus Richárd 4 gól, Vincze Dezső
4
Góllövők
Szabó Kristóf, Megyesi István, Fejes Csaba, Szabó Gábor
Mérkőzés ideje
Mérkőzés helyszíne
Dunaújváros, DLSZ Aréna
Mérkőzés játékvezetője
Futó János

46.960679869336, 18.927659864084

Kapus
Mezőnyjátékos
Cserejátékos
(5)
Vezetőedző

A sereghajtó ellen léptünk pályára az utolsó előtti fordulóban, és a három pont begyűjtése lehetett csak a célunk, hiszen jó esély van még az ezüstérem megszerzésére. Ennek megfelelően támadólag léptünk fel és Barabás Miki, már a 6. percben bombagóllal köszönt be a SikerAblak kapujába. (1:0) A következő találatig sem kellett sokat várni, Gregus Ricsi belőtte a másodikat (2:0), miközben ellenfelünk kapusa jó pár ziccert hárított. Az első 10 perc újabb gólt már nem hozott, viszont a félidő derekán Barabás Miki gyors egymásutánban (5 perc alatt) háromszor is eredményes volt, így jelentős lett a különbség. (3:0; 4:0; 5:0) Ekkor egy kicsit lassítottunk a tempón, amit a bátran játszó fiatalok meg is éreztek és előbb szépítettek (5:1), majd még tovább zárkóztak (5:2). A félidő hajrája azonban még egy Dunaferr-gólt hozott Vincze Dezső szerencsés mozdulatát követően (6:2), így komoly előnnyel fordultunk.

A második játékrészben sem sokat változott a játék képe. Sós Márkó zúgó kapufája és ismét néhány remek megmozdulás a SikerAblak portásától érdemelt említést az első gólig, amit aztán Gregus Ricsi jegyzett a 32. percben. (7:2) Hét perc elteltével Ricsi megint megzörgette a hálót (8:2), amire sikerült válaszolni egy remek lövéssel ellenfelünknek (8:3), de Gregus Ricsi 5 perccel később ismét visszaállította a hatgólos differenciát. (9:3) a mérkőzés befejezését jelző sípszó előtt még volt egy gyors gólváltás. Barabás Miki zúdította a labdát a hálóba (10:3) kétszámjegyűvé téve góljaink számát, majd egy figyelmetlenségnek "köszönhetően" betalált újra a SikerAblak (10:4), egy kicsit kozmetikázva az eredményen. 

Fontos, magabiztos győzelmet arattunk. Jövő héten a Dunabiztos-Micro csapatával találkozunk.

Bajnoki szezon
Carissa Kupa
XV. Carissa Országos Labdarúgó Kupa
I. Helyezett Dunaferr Vasas, 2017. Dunaújváros