II. Fut a város 2017 - Dunaújváros

Családi csomag átadása a díjátadón

2016-ban a több évtizedes Őszi futóversenyt újragondolva hagyományteremtő szándékkal útjára indítottuk a „Fut a város!” elnevezésű sporteseményt. Elsődleges célunk a tömegsport népszerűsítése, minél több város-, és környéklakó megmozgatása. Az első rendezvényen közel 2000 fő vett részt. Két távot jelöltünk ki városunk szívében a belvárosban, melyen a gyerekek, felnőttek, idősek, családok és amatőr sportolók, szervezetek megtalálhatták számításaikat, melynek legfontosabb üzenete, hogy kimozdítsuk a városlakókat az utcára sportolni.

Fontos volt, hogy a város központjában rendezzük meg az eseményt ezzel is érzékeltetni az emberekkel a sportolás fontosságát, és tudatosítani bennük, hogy bármikor és bárhol el lehet kezdeni sportolni nemtől és korosztálytól függetlenül. A legfiatalabb résztvevő 2,5 éves, míg a legidősebb 70 év felett volt a tavalyi évben, akiket ajándékkal leptünk meg a célba érkezésnél.

Az idei szervezés során városunkban felkerestük az összes bölcsödét, óvodát és oktatási intézményt, hogy képviseljék intézetüket és a közösségért fussanak, sportoljanak. Nagy meglepetésünkre a kezdeményezésünk aztán már a városhatárán túl is átnyúlt, hiszen vidéki, a környező települések lakói is jöttek szeptember 23.-án, hogy együtt sportoljunk!

A rendezvényen való részvétel ingyenes és nyitott, vagyis mindenki számára elérhető volt, előzetes regisztrációhoz nem kötöttük. Természetesen minden hatósági követelményt és előírást betartottunk.

A futás előtt bemelegítéssel kezdtünk, valamint frissítővel kedveskedtünk. Később értékes tombola ajándékokkal vártuk a részvevő csapatokat, sportolókat, kicsiket és nagyokat egyaránt!

A rendezvény szervezői ezúttal meglepetéssel is készültek valamennyi résztvevő számára! A legfiatalabb és a legidősebb résztvevő, valamint a legnagyobb család is ajándékkal térhetett haza a „Fut a város” családi sportprogramról.

Dunaújváros vezető sportegyesületei pedig dedikált labdákat, pólókat, mezeket adtak ajándékba a "Tipp játék" helyes megfejtőinek.

A gyerekeknek 600 darab friss müzli szeletet biztosított a dunaújvárosi Széchényi Pékség.

Átadásra került egy 50.000,- forintos Decathlon vásárlási utalvány, melyet az a dunaújvárosi nevelési/oktatási intézmény- legyen akár óvoda, bölcsőde általános vagy középiskola- kaphatott meg, melynek a legtöbb szimpatizánsa vett részt a futáson.

Érkezéskor minden résztvevő sorszámozott karszalagot kapott és a futás végeztével a neki szimpatikus nevelési/oktatási intézmény dobozába kell beledobnia a szalagot.

A rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében a szükséges útlezárásokról a szervezők gondoskodtak.

Köszönjük támogatóinknak a felajánlást!

Rendezvény Támogatók
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Dunaújváros Tourinform Iroda
Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Dunaújvárosi Decathlon Áruház
Carissa Sportegyesület Dunaszerszám Kft
Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Dunaújváros PASE Labdarúgó Klub
Dunaferr DUE Renalpin FC Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület
Dunaferr Röplabda szakosztály Dunaújvárosi Acélbikák
Gorillaz  

Jövőre folytatjuk!

Évszám
Carissa Kupa
XV. Carissa Országos Labdarúgó Kupa
I. Helyezett Dunaferr Vasas, 2017. Dunaújváros