IX. FORDULÓ ZEUS OSZTÁLY FELSŐ HÁZ 2017. TAVASZ

Carissa SE - Vasas Labdarúgó Csapat
0
Góllövők
-
1
Góllövők
SALAMON MIKLÓS
Mérkőzés ideje
Mérkőzés helyszíne
Dunaújváros, Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola
Mérkőzés játékvezetője
Reinicz Gábor

46.96069200075, 18.927380656824

Kapus
Mezőnyjátékos
Cserejátékos
Vezetőedző

A bajnoki cím sorsa volt a tét ezen a találkozón. Igaz, hogy egy forduló még hátra van a szezonból, de ez a rangadó - mint az utóbbi szezonokban már több alkalommal - arról a három pontról hivatott dönteni aminek megszerzése a győztest nagy valószínűséggel a bajnoki elsőséghez segíti. Ennek megfelelően mindkét gárda óriási elánnal vetette bele magát a küzdelembe.

Az első negyedóra kiegyenlített játékot és kihagyott helyzeteket hozott. Ennek ellenére többnyire ellenfelünk térfelén pattogott a labda, kapusuk néhány nagyobb bravúrt is bemutatott, gól azonban nem született. A 21. percben aztán megzörrent a háló, de sajnos a mi kapunkba került a játékszer (0:1). A rendkívül küzdelmes találkozón kisebb játékvezetői tévedések is borzolták a kedélyeket.

A második félidőben több érdekes döntést is hoztak a bírók. Két kezezésnek tűnő szituációt követően is néma maradt a síp - mindkettő a Karmacsi Autó FC hatosán belül történt - majd egy szabadrúgásunkat hárította kézzel "nagyszerűen" Salamon Miklós (ellenfelünk védőjátékosa...), megmentve csapatát a góltól. A három kiállítással is tarkított mérkőzés végül nem hozott több gólt, így a bajnoki cím védője visszavette a tabella első helyét, amit nem feltétlenül csak a mutatott játékának köszönhetett. 

Jövő héten a Mé-Szi Frucht csapata lesz az ellenfelünk.

Bajnoki szezon
Carissa Kupa
XV. Carissa Országos Labdarúgó Kupa
I. Helyezett Dunaferr Vasas, 2017. Dunaújváros