IV. Forduló Zeus Osztály Felső Ház 2017. tavasz

Carissa SE - Vasas Labdarúgó Csapat
2
Góllövők
Kuti András (2 gól)
3
Góllövők
Ughy Márk (2 gól)
Vincze Dezső
Mérkőzés ideje
Mérkőzés helyszíne
Dunaújváros, Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola
Mérkőzés játékvezetője
Horváth Csaba

46.960519751747, 18.927707886323

Dunaferr Vasas nyerte meg a Karmacsi Autó FC ellen a rangadót

A mérkőzés elején nagyon beszorultunk, a bajnoki cím védője komoly nyomást gyakorolt a kapunkra és már a 2. percben a vezetést is megszerezte. (0:1) Az első 10 perc végére aztán sikerült jó védekezéssel kijönni a szorításból és a 8. percben Ughy Márk nagyszerű lövésével egalizáltunk (1:1) A folytatásban kiegyenlítettebbé vált a játék és ekkor már inkább a mi támadásaink voltak veszélyesebbek.

A félidő hajrájában Vincze Dezső nagyszerűen fordult le a védőjéről és belőtte második gólunkat is (2:1), így a félidőben nálunk volt az előny. A második játékrészben remekül zártuk le a területeket a párharcokból is jól jöttünk ki és már inkább mi domináltunk. 10 perccel a mérkőzés vége előtt Ughy Márk ismét betalált (3:1), majd Jenei Ottó zúgó kapufája, és két nagy kihagyott helyzet következett. Ellenfelünk is jelentkezett egy kapufával, sőt a 41. percben a szépítés is sikerült a Karmacsi Autó csapatának (3:2), azonban újabb gól már nem született, így begyűjtöttük a nagyon fontos három bajnoki pontot és a tabella élére ugrottunk. 

A bajnoki cím szempontjából kiemelten fontos mérkőzést játszott egymással hétfőn este a listavezető Karmacsi Autó és a második Dunaferr Vasas együttese a városi kispályás labdarúgó bajnokság Zeus Osztályának felsőházában. A forduló előtt mindössze egyetlen pont választotta el egymástól a két együttest, ám a mérkőzés elején úgy tűnt, hogy a Karmacsi lesz az, amelyik növelni előnyét a táblázaton, mivel még kettő perc sem telt el a találkozóból, mikor Kuti András révén előnybe került a címvédő (1-0). A Dunaferr gárdája azonban nem esett kétségbe, Ughy Márk révén még az első tíz percben egyenlített, majd nem sokkal a félidő vége előtt Vincze Dezső találatával már a vezetést is megszerezte, melyet a szünetig meg is tudott tartani.

A térfélcserét követően negyed órát kellett várni a következő gólra, melyet ismét Ughy szerzett, ám a Karmacsi egy percen belül válaszolt, így komoly izgalmakat ígért a véghajrá is (2-3). Az utolsó tíz percben mindent elkövetett az egyenlítésért a Karmacsi, de ennek ellenére sem sikerült megszereznie a harmadik találatot, így a rangadó végül a Dunaferr sikerével ért véget, ami egyben azt is jelentette, hogy Tóth Imre gárdája átvette a vezetést a felsőház küzdelmeiben, s kétpontos előnyből várhatja a felsőházi küzdelmek folytatását.

Bajnoki szezon
Címke
Carissa Kupa
XV. Carissa Országos Labdarúgó Kupa
I. Helyezett Dunaferr Vasas, 2017. Dunaújváros