Kiélezett csatában nyert a Dunaferr Vasas - III. Hahn & Kolb Kupa

I. hely Dunaferr Vasas - III. Hahn & Kolb Kupa

A finálé rendes játékideje döntetlent hozott, így a büntető párbajban dőlt el az elsőség sorsa. Budapest - Az elmúlt szombaton kánikulai melegben rendezték meg a főváros II. kerületében lévő Kolozsvári Tamás Sportközpontban a III. Hahn & Kolb Kupa kispályás labdarúgó tornát.

Remek körülmények között bonyolították le az országos vállalati kispályás tornát. A huszonkét résztvevő együttes két ötös és két hatos csoportban kezdte meg a küzdelmeket. A Dunaferr Vasas együttese a BSM Le Bélier Magyarország Zrt. elen aratott 4-0-s magabiztos győzelemmel kezdte a sorozatot. Ezt követően azonban 1-0-ra alulmaradt az igen jó erőkből álló kecskeméti Knorr-Bremse gárdájával szemben. Így a továbbjutásra csak úgy maradt esélye a csapatnak, ha mindkét hátralévő csoportmeccsét megnyeri.

Ez sikerült is, hiszen 8-1-re legyőzték a Törökbálintról érkező Viessmann csapatát, majd a záró összecsapáson az IMS Sopron legjobbjait fektették két vállra 10-0-ra. Az újvárosiak elsőként mentek tovább, míg a másik továbbjutó az őket legyőző kecskeméti együttes volt. A legjobb nyolc között már minden találatnak különös jelentősége volt, hiszen egyenes kieséses rendszerben folytatták a küzdelmet a csapatok.

A bajnokcsapat. Álló sor balról jobbra: Csordás István masszőr, Lengyel László, Hatvany Attila, Somogyi Jenő, Simonyi Gábor. Első sor:: Ács Gábor, Rajz Miklós, Petrás Gábor, Tóth Imre vezető

A Dunaferr Vasas a fővárosi Öntőgépszervíz Kft ellen lépett pályára az elődöntőbe kerülésért, és szép gólokat lőve jó játékkal diadalmaskodtak 8-1-re. A döntőbe jutásért a tavalyi torna ezüstérmese okozott nagyon kellemetlen pillanatokat, de végül egy szerencsésen megpattanó lövés utat talált a Carl Zeiss Hungária Optikai Kft. Mátészalka kapujába. Ez az egyetlen találat döntött a fináléba kerülésről. A döntőben, az a Knorr-Bremse várta a dunaújvárosiakat, aki a csoportban diadalmaskodott ellenük. Szabó Szabolcs bombagóljával az utolsó pillanatig győzelemre állt az újvárosi alakulat, de a játékidő végét jelző bírói sípszó előtt néhány másodperccel egalizáltak a kecskemétiek.

Büntetőpárbaj következett, ami hatalmas izgalmakat hozott. A második hétméterest követően megsérült a Knorr-Bremse kapusa, mert fejbe találta egy erős lövés. Később kimaradt egy Knorr-Bremse büntető, de a játékvezető újra rúgatta, mert véleménye szerint a Dunaferr Vasas hálóőre elmozdult a rúgás előtt. Végül a tizenhetedik párosnál dőlt el az aranyérem sorsa a dunaújvárosiak javára. A remekül szervezett torna eredményhírdetésekor kiderült, hogy a gólkirályi cím is Dunaújvárosba kerül, hiszen Somogyi Jenőtizenkét találattal a góllövőlista élén végzett.

A kupagyőztes Dunaferr Vasas csapatvezetője, Tóth Imre természetesen elégedett volt az újabb torna győzelemmel.

Gratulálok az együttes minden egyes tagjának, hiszen kitűnően játszottak a fiúk, és amikor kellett remekül küzdöttek. Különösen a döntőbeli maratoni büntetőpárbaj marad emlékezetes a számunkra, ahol szerencsére nekünk kedvezett a szerencse. Köszönjük a támogatóinknak, hogy lehetővé tették számunkra a részvételt ezen az igazán rangos sporteseményen. - Tóth Imre

2016. szeptember 14., 21:30 szerző: Gróf András

Videófilm
Évszám
Carissa Kupa
XV. Carissa Országos Labdarúgó Kupa
I. Helyezett Dunaferr Vasas, 2017. Dunaújváros