Összefogással a gyermekek biztonságáért

Több mint 10 köbméter homok, összefogásból, hogy újra gyermekzsivaj töltse meg az Aprók Háza udvarát

Dunaújváros, 2026. május 22.

Vannak pillanatok, amikor egy közösség ereje nem nagy szavakban, hanem csendes segítségnyújtásban mutatkozik meg. Most is pontosan ez történt Dunaújvárosban, az Aprók Háza Tagóvodában.

Az intézmény vezetője, Neszvecskó Zorica segítséget kért, miután az óvoda udvarán új, nagyméretű fa mászóka és fahinta került kialakításra. Az öröm azonban egyelőre nem lehetett teljes, hiszen a játékok használatához szigorú biztonsági előírásoknak megfelelő esési és ütközési zónát kellett kialakítani. A szabályok szerint a játékok alatt speciális, megfelelő szemcseméretű és tisztaságú folyami homokot kell elhelyezni, mintegy 30 centiméteres vastagságban. A szükséges meder már korábban elkészült, azonban a feltöltéshez több mint 10 köbméter homokra volt szükség. Amíg ez nem történik meg, addig a játékok hivatalosan nem használhatók, ezért a terület le volt zárva a gyerekek elől. Mivel az óvoda önerőből ezt a feladatot nem tudta volna megoldani, ezért a Carissa Sportegyesület azonnal igyekezett segíteni a probléma rendezésében. Örömmel mondhatjuk el, hogy ismét bebizonyosodott: Dunaújvárosban ma is működik az összefogás ereje.

A szükséges homok beszerzése és szállítása a Carissa Sportegyesület, Deák Károly és a Dunabau 777 Kft., a Kavics-Ker Kft., valamint Miklós Csaba és Tóth Imre együttműködésének köszönhetően valósulhatott meg. A képek az utolsó adag homok megérkezésekor készültek, és reméljük, hogy hamarosan már nevetés, játék és gyermekzsivaj tölti meg a most még csendes területet.

Hiszünk benne, hogy egy város jövője ott kezdődik, ahol figyelünk egymásra - különösen a legkisebbekre. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy az Aprók Háza Tagóvoda gyermekei minél hamarabb biztonságosan birtokba vehessék új játszóeszközeiket.

Carissa Kupa
XV. Carissa Országos Labdarúgó Kupa
I. Helyezett Dunaferr Vasas, 2017. Dunaújváros