Hőségriadó! Legyőzve..

A hőségriadó legyőzve!

„Víz, fagyi, szörp, gyümölcs és alkoholmentes sör osztás a Belvárosban.

2025. július 21. hétfő, Dunaújváros

 

A nyár világszerte egyet jelent a hideg italokkal és természetesen a fagylalttal. A hideg folyadékok hűsítő erejét valószínűleg inkább a rehidratáló hatásuk magyarázza. Ha hő halmozódik fel, a test megpróbálja leadni a felesleges hőt úgy, hogy azt a létfontosságú szervektől a bőr felszínére szállítja, ahol az konvekció és sugárzás útján közvetlenül a környezetünkbe kerül.

Na ez lenne a tudományos része annak az akciónknak, amit már évek óta megejtünk a nyár legmelegebb napján Dunaújváros Belvárosában, a Nagy Posta előtti területen. Mi most a probléma egyszerűbb megközelítésével és megoldásával jelentkeztünk, csakúgy, mint minden évben nyaranta, vagyis vizet és sok más hűsítőt osztottunk.

Az természetesen tény, hogy egy felnőtt akár fél-egy liter izzadságot is veszíthet naponta, ráadásul meleg környezetben ez akár másfél literre is nőhet óránként. Ezért a folyadékpótlás valóban nagyon fontos. Mivel gyermekeknél és időseknél a forróság még inkább nehezíti a helyzetet, ezért idén is megszálltuk nagyszerű portékával a Belvárost. Véleményünk szerint országos szinten is egyedülálló készlettel jelenünk meg ilyenkor a Posta előtt, ugyanis nem csak vizet osztunk (savas és mentes), hanem többfajta alkoholmentes sört, többféle gyümölcsöt, különböző ízesítésű szörpöket (mindezeket folyamatosan jégben hűtve) és természetesen sokféle fagyit. Idén a "Mancsőrjárat" elnevezésű fagyi és a narancsos csoki volt a fő kedvenc… de minden fagyi elfogyott (mintegy 200 gombóc), köszönve ez úton is a Jakó cukrászdának a felajánlást. Kollégáink a környező üzletekbe is beugrottak, vízzel, gyümölccsel kedveskedve, de a Posta dolgozói közül is többen meglátogatták a „standunkat”.

Nagyszerűen sikerült az akció, a hőség nem tudott minket zavarba hozni, hiszen komoly fegyvertárral múltuk felül…

Videófilm
Carissa Kupa
XV. Carissa Országos Labdarúgó Kupa
I. Helyezett Dunaferr Vasas, 2017. Dunaújváros