Foci és jótékonyság - Magyar Önkormányzatok Foci Kupája

Ezüstérmes csapat

Egy autónyi, közel száz mikulás napi ajándékkal kedveskedtek a Magyar Önkormányzatok Foci Kupáján résztvevő csapatok a Tűzoltó utcai kórházban ápolt daganatos és leukémiás gyerekeknek, amelyeket az ünnepélyes eredményhirdetést követően Szalay Gergő, a rendezvényt szervező PromoSport Kft. ügyvezetője adott át az Őrzők Közhasznú Alapítvány képviselőjének.

A 24 csapatos tornát, amelyet a fővédnöki tisztet betöltő Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára nyitott meg, Százhalombatta önkormányzatának kispályás együttese nyerte meg, amely a döntőben 2-1-re győzött a dunaújvárosiak ellen. A győztesek vihették haza „Battára” azt a díszes serleget, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter ajánlott fel az aranyérmes önkormányzati „válogatottnak.” Az elmúlt hétvégi eseményen a nyugati országrészt képviselő együttesek mérték össze a tudásukat.

„Gratulálok a PromoSport Kft.-nek, hogy elvállalta a Magyar Önkormányzatok Foci Kupájának megrendezését, amelyet hagyományos eseménnyé szeretne kiterjeszteni. Örömteli dolog, hogy az önkormányzatok és a hozzájuk kapcsolódó intézmények dolgozói a szabadidejük egy részét a sportolással töltik, és a mostani rendezvényen csapatokat alkotva tesznek tanúbizonyságot arról, hogy a sport az egészség és a munkaképesség megőrzésének az egyik leghatékonyabb eszköze.” – hangsúlyozta Pogácsás Tibor a résztvevőket köszöntő megnyitó beszédében.

„Köszönettel tartozunk minden csapatnak, de különösképpen azoknak, akik Mikulás napján kora reggel távoli településekről indultak el a Fáy utcai Sportközpontba, hogy elfogadták a meghívásunkat és mindent elkövettek azért, hogy az önkormányzatukat eredményesen képviselhessék. A látottak alapján igazolódni látszik, hogy a szabadidős sportrendezvények a közösségépítés és a sportbaráti kapcsolatteremtés kiváló eszközei, emellett pedig kikapcsolódást és közös élményeket is jelentenek” – hangsúlyozta Szalay Gergő ügyvezető, aki a támogatóknak, köztük az első számú partner E.ON Energiakereskedelmi Kft.-nek is köszönetét fejezte ki.

A torna szereplői között több olyan, jelenleg már amatőr sportember is feltűnt, akik korábban hivatásos sportolóként szereztek hírnevet maguknak. A vízilabdázó olimpiai bajnok Székely Bulcsú (38) Budaörs, a korábbi motorcsónak világbajnok Cserni Béla (44) Dunaújváros, az egykori magyar labdarúgó válogatott Hajszán Gyula (53) és Korsós Attila (42) pedig Győr városának csapatát erősítette.

A Magyar Önkormányzatok Foci Kupája jövő márciusban a keleti országrész önkormányzati csapatainak versengésével folytatódik.

Eredmények (csoportmérkőzések)

Dunaújváros – Körmend   3:0
Gólszerzők: Somogyi Jenő (2), Szabó Gergő

Dunaújváros – Székesfehérvár   3:0
Gólszerzők: Szabó Ákos (2), Somogyi Jenő

Dunaújváros – Várpalota   1:0
Gólszerző: Vaskó József

Dunaújváros – Budapest Főváros   2:1
Gólszerzők: Németh Gábor, Somogyi Jenő

Dunaújváros – Százhalombatta   2:2
Gólszerzők: Szabó Gergő, Vaskó József

Legjobb nyolc között

A nagyszerű eredménysor sajnos csak a csoport második helyéhez volt elegendő, így a kieséses szakaszban nagyon erős ellenfelekkel találtuk magunkat szembe. A legjobb nyolc között a Paks csapata várt ránk, akik több NBI-et is megjárt játékossal is megerősítették keretüket, ennek ellenére remek mérkőzésen sikerült továbblépnünk!

Dunaújváros – Paks   1:0
Gólszerző: Szabó Gergő

Elődöntő

Következett a Győr, akikkel a döntőbe jutásért kellett megvívnunk. Az Észak-nyugati megyeszékhely alakulata nem bízott semmit a véletlenre, hiszen több volt válogatott játékost is felvonultattak és magabiztosan vették az akadályokat. Szerencsére nem remegtek meg az újvárosi lábak és egy izgalmas találkozón elért döntetlent követően (villám gól a 25. másodpercben, kihagyott büntető a Győri oldalon, utolsó pillanatokban történő egyenlítés, és még sorolhatnánk…) hétméteresekkel kellett eldönteni, hogy melyik csapat jusson a döntőbe.

Dunaújváros – Győr   1:1
Góllövő: Vaskó József
Büntetőkkel: 3:2

A büntetőt berúgta: Vaskó József, Szabó Szabolcs, Szabó Ákos

Döntő

Az aranymérkőzésen ismét a Százhalombattával találkoztunk – ez is jelezte, hogy nagyon erős csoport volt a mienk. Nyolcadszor léptünk pályára és sajnos fáradó csapatunk ezen a mérkőzésen nem tudta feltenni az „i”-re a pontot. 2:1-es battai vezetéssel értünk a találkozó hajrájához és igaz, hogy ekkor nagyon beszorítottuk a Pest-megyeieket a kapujuk elé, újabb gólt azonban nem sikerült szereznünk. Százhalombatta csapata megnyerte a tornát, de mi is büszkék lehetünk a teljesítményünkre, hiszen erős mezőnyben, nagyszerű csapatokat magunk mögé utasítva végeztünk a dobogó második fokán.

Dunaújváros – Százhalombatta   1:2
Gólszerző: Somogyi Jenő

Külön öröm volt számunkra, hogy az egész nap remekül teljesítő Bíró László, csapatunk hálóőre, a szervezők döntése alapján megkapta a „Legjobb Kapus”-nak járó trófeát.

Gratulálunk az egész csapatnak, hiszen ismét nagyszerű eredmény elérésében működtek közre Vasasos-fiúk, a jótékony kezdeményezés pedig megható és nagyon szép pillanatokat jelentett minden résztvevő számára.

Az ezüstérmes csapat

Állnak:
Tóth Imre (csapatvezető), Szabó Gergő, Somogyi Jenő,Szabó Ákos, Szabó Szabolcs, Vaskó József

Guggolnak:
Geráth László, Cserni Béla, Bíró László, Szommer Zoltán, Németh Gábor

Folytatás jövőre!

Évszám
Carissa Kupa
XV. Carissa Országos Labdarúgó Kupa
I. Helyezett Dunaferr Vasas, 2017. Dunaújváros