Dunaújváros Szuperkupa Döntő 2014

DUNAFERR VASAS RIVER PLATE
3 2

Ács Gábor (7) - Vaskó József (8), Szente Tamás (8), Schrancz Balázs (7), Ughy Márk (7), Jenei Ottó (8)
Cs.: Szabó Szabolcs (7), Tokai László (-)
Góllövők.: Jenei Ottó (2), Ughy Márk

Nagy érdeklődés mellett került sor a Szuper Kupa döntőre és a kilátogató nézők nem is csalódtak, a csapatok remek mérkőzést játszottak és a gólokkal sem maradtak adósak. Az első 10 percben mi ragadtuk magunkhoz a kezdeményezést, azonban a nagyszerű védéseket bemutató River-kapus megvédte hálóját a góltól. A 12. percben Szente Tamást 5 percre kiállította a játékvezető, de az emberelőnyt nem tudta gólra váltani a River Plate. Éppen kiegészültünk, amikor ellenfelünk váratlanul betalált egy kontratámadást követően (0:1) A folytatásban nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítés érdekében, de a hátralévő időben csak helyzetekig és kapufáig jutottunk.

A második játékrészt jól kezdtük, hiszen Vaskó József szögletét Ughy Márknak sikerült közelről a kapuba pofoznia már az 1. percben. (1:1) Nem tartott sokáig az egál, mert a River két perc múlva ismét eredményes volt, egy kapu előtti kavarodást kihasználva. (1:2) Ebben az időszakban potyogtak a gólok, hiszen hamar érkezett az egyenlítésünk is, Jenei Ottó találatának köszönhetően. (2:2) A játékrész középső szakaszában jobbára mezőnyjáték folyt, de azért nagy helyzetek és kapufák mindkét oldalon voltak. A 14. percben Jenei Ottó bombagóllal szerezte meg az előnyt - először vezetéshez juttatva a találkozón csapatunkat. (3:2) A hajrában parázs jelenetek - de szerencsére nagyszerű megoldások is - jellemezték a meccset, újabb gól azonban már nem esett. Dunaújváros első alkalommal kiírt Szuper Kupa döntőjét megnyertük, de gratuláció illeti remekül felkészült ellenfelünket is, hiszen bátor és szervezett játékukkal nagyon megnehezítették a dolgunkat.

A mérkőzést megtekintette Schneider Béla, az MLSZ Fejér megyei igazgatója is

Nagyszerű mérkőzést játszott a két csapat és örömmel tapasztaltam, hogy milyen sokan kilátogattak erre a csütörtök esti találkozóra. A sportszerető focibarátok megérdemelnék, hogy jobb körülmények fogadják őket, gondolok itt még egy pályára, több ülőhelyre, öltözőre. Látogatásom célja a mérkőzés megtekintésén túl, az is volt, hogy megbeszéléseket folytassak a DLSZ vezetőivel a jelenről és a jövőről.

Tóth Edit, a Dunaferr Vasas technikai vezetője

Igen szoros mérkőzésen sikerült nyernünk. Igaz, hogy mi számítottunk az esélyesebbnek, ennek ellenére végig izgalmas és nyílt volt a találkozó. Nagyon örülök a győzelemnek!

Évszám
Carissa Kupa
XV. Carissa Országos Labdarúgó Kupa
I. Helyezett Dunaferr Vasas, 2017. Dunaújváros