Küzdelem a mellrák ellen
FIGYELJ RÁ(N)K!
Küzdelem a mellrák ellen
Az esemény (az előadássorozat és a műsorok) időpontja:
2025. október 4. szombat 0900
Helyszíne: Dunaújváros Városháza „C” szárny
Immár második alkalommal szervezzük meg a mellrák elleni küzdelemmel kapcsolatos rendezvényünket a „Figyelj Rá(n)k!” elnevezésű eseményt. A mellrák sajnos a harmadik leggyakoribb rákbetegség, azonban nagyon fontos azt is tudni, hogy rendkívül magas (mintegy 90%-os) a gyógyulási arány. Ennek a magas számnak azonban rendkívül fontos kritériuma, a megelőzés, az időben történő felismerés és a megfelelő kezelés. Kis csapatunk, a „Jót szívből Dunaújvárosért!” akciócsoport, úgy gondolja, hogy minden mellrákos beteget támogatni kell. A diagnózis elfogadása, a kezelések elvégzése, a prognózis megértése, a lehetséges mellékhatások kezelése, egy esetleges visszaesés kezelése, a bizonytalan jövővel való szembenézés mind egy stresszes folyamat szakaszai. Tudjuk, hogy a rák egy nehéz út, de ugyanakkor katalizátorként is szolgálhat a pozitív változáshoz és az élet mélyebb megbecsüléséhez. Azok, akik mellrákkal élnek, már túlságosan is jól ismerik a vele járó fizikai és érzelmi küzdelmet. Ezért rendkívül fontos, hogy támogatást nyújtsunk. A mellrákot túlélők gyakran beszélnek tapasztalataikról, hogy reményt adjanak másoknak, hogy ők is képesek leküzdeni a problémát, és számos inspirációt osztanak meg. Ruth Bader Ginsburg aki túlélte a mellrákot ezeket az erőteljes szavakat írta:
„Harcolj azokért a dolgokért, amik fontosak számodra, de tedd úgy, hogy mások is csatlakozzanak hozzád.”
Abból, hogy szakemberek, orvosok, pszichológusok és érintettek megosztják saját mellrákkal kapcsolatos tapasztalataikat, sokat tanulhatunk. Ezért várunk minden érdeklődőt október 4-én, a Városháza „C” szárnyába. Mert újfent hangsúlyozni szeretnénk, hogy a rák nem halálos ítélet. A hit és a pozitivizmus pedig hatalmas fegyver lehet az ember fegyvertárában.
Angyalok lettünk
Angyalok lettünk!
„Szent Pantaleon Kórház Őrangyala” díj átadása
2025. július 1. kedd, Dunaújváros - Városháza
Akciócsoportunknak, annak idején a „Jót szívből Dunaújvárosért!” fantázia nevet adtuk, hogy aztán a nevünkben leírt módon tevékenykedjünk, közösségben, közösségekben gondolkodva. Csapatunk elkötelezett és gondoskodó tagjai, ingyenesen áldozzák az idejüket és a képességeiket, hogy támogassák azt a célt, amit éppen kitűztünk magunk elé. A helyi egészségügyben már számos alkalommal megjelentünk – Krónikus Belgyógyászati Osztály, Stroke Őrző szoba, Szülőszoba, Gyermekosztály, Prevenciós Osztály, hogy csak a kórháznak nyújtott segítségekből soroljak néhányat, de a Dunaújvárosi Vöröskereszt, és a Mentőállomás, is sorra került már. Munkatársaink fáradhatatlanok, de nehéz dolgunk lenne, ha céljaink eléréséhez ne kapnánk mi magunk is segítséget. Ilyen a közösségi támogatás, hiszen a meghirdetett jótékonysági terveinkhez sokan csatlakoznak, ezért kijelenthető, hogy a Társadalmi Felelősségvállalás nagyon komoly zászlóvivői vagyunk, valószínűleg ebben a műfajban országos szinten is élen járunk. Ugyanakkor azt is gondoljuk, hogy az önkéntesek elismerése és jutalmazása kulcsfontosságú visszacsatolása munkánk értékének és minőségének. Ezt a Szent Pantaleon Kórház vezetése is így gondolta. Ennek köszönhetően abban a hatalmas megtiszteltetésben lett részünk, hogy egy újonnan alapított díjat elsők között vehettünk át az egészségügyi dolgozók Semmelweis-napi ünnepségének keretében. Dr. Szilágyi Őrs Főigazgató úr személyesen adta át a „Szent Pantaleon Kórház Őrangyala” díjat, melyet 2025-ben a mi kis csapatunk érdemelt ki.

Tudjuk, hogy az erős és elkötelezett önkéntes bázis fenntartásának fontos eleme az őszinte hála kifejezése. Az önkéntesek hozzájárulásának elismerése is azt mutatja, hogy nagyra értékelik az önkénteseink munkáját, készségeit, idejét és elkötelezettségét. Ez nekünk is nagyon fontos, hiszen mi magunk is értékesnek érezzük ezáltal magunkat és a munkánkat. A megbecsülés pedig egy jó alap és garancia is arra, hogy tovább folytassuk közösségépítő tevékenységünket.
Köszönjük az elismerést!
„Segíteni másokon a jó szándék megnyilvánulása. Négy évente egyszer szavazol a választásokon, de amikor rendszeresen segítesz másokon, akkor arról szavazol, hogy milyen közösségben szeretnél élni.”
Carissa Közgyűlés a Corso Étteremben utoljára
Carissa Közgyűlés a Corso Étteremben utoljára
Corso Étterem és Söröző
Dunaújváros, 2025. június 26. csütörtök, 17.30
Közel négy évtizedes működés után zár be Dunaújváros egyik legendás étterme a Corso. A Dózsa Városrészben található étterem 1986 óta fogadta a vendégeket és én magam soha nem gondoltam volna, hogy egyszer bezár. Nagyon sok szép emlék fűz ide sokunkat, számtalan mérföldkövet ünnepeltünk, felejthetetlen ételeket fogyasztottunk az itt készített és több díjat is nyert Bugaci Húsgombócleves például messzi földön híres volt. Nyilván nincs igazán udvarias módja egy étterem bezárásának, annyira megszoktuk, hogy a „Corso ott van…”. Ha éhesek voltunk, csak beugrottunk… nagyon fog hiányozni, de azért méltóképpen elbúcsúztunk az étteremtől és a személyzettől, hiszen a Carissa Sportegyesület soron következő közgyűlését ott tartottuk.

És akkor térjünk rá a közgyűlésre:
Az egyesület sikeresen megtartotta közgyűlését. Áttekintettük a pénzügyi jelentéseket megválasztottuk az új tisztségviselőket, valamint megvitattuk az egyesület tevékenységeit és jövőbeli irányvonalait.
A közgyűlés mindig kulcsfontosságú az átláthatóság, az elszámoltathatóság és a tagok elkötelezettsége szempontjából egy szervezeten belül.
Átbeszéltük az elmúlt esztendő, a 2024-es év teljesítményét, gazdasági mutatóit. Elnökséget választottunk, de úgyis fogalmazhatnánk, hogy megerősítettük a régi elnökséget. Így Tóth Imre elnököl a következő 5 évben is, Arth Imre alelnökként, míg Petrás Gábor titkárként segíti az egyesület munkáját újabb 5 esztendőn keresztül.
A tagok különféle kérdéseket vitattak meg, beleértve az egyesület tevékenységeit, jövőbeli terveit (felmerült egy Carissa Sportnap lehetősége is javaslatként), de átbeszéltük az egyesület szabályainak és irányelveinek javasolt módosításait is. Egy új taggal erősödött a csapat, ugyanis Miklós Csaba felvételét egyhangúlag támogatta a tagság.
A gyűlést az egyesület szabályai és előírásai szerint bonyolítottuk le, biztosítva a tisztességes és átlátható folyamatot minden tag számára. Nyilván egy ilyen találkozó a csapatépítésen, a közösségi élményen túl, arra is lehetőséget ad a tagoknak, hogy tájékozódjanak az egyesület tevékenységéről, elmondják véleményüket, és részt vegyenek a szervezet jövőjének alakításában.
Aztán elfogyasztottuk utoljára a finom ételeket a Corso Étterem és Söröző teraszán tudomásul véve, hogy ez egyúttal számunkra a történelmi és legendás helyszín végét jelenti.

Bába Attila Üzletvezető azt azért jelezte, hogy a Corso kollektívája az Élményfürdő éttermét tovább üzemelteti és a kiszállításokat is bonyolítja… ennek örülünk, de az is biztos, hogy a város szegényebb lett egy nagyszerű étteremmel…
AVON Amatőr Női Kispályás Labdarúgó Kupa
AVON Amatőr Női Kispályás Labdarúgó Kupa
2025. június 15. vasárnap
Dunaújváros, DLSZ ARÉNA
Kevesen tudják, hogy Angliában a labdarúgás őshazájában 1921-ben az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) megszavazta a női futball betiltását, mivel a játék „meglehetősen alkalmatlan a nők számára”.
Szerencsére mi erről nem tudtunk és valószínűleg a tiltás is érvényét vesztette, hiszen szokás szerint megrendeztük női bajnokságunk soron következő kuparendszerű fordulóját a csodálatosan fejlődő DLSZ Arénában. Nyolc remek csapat nevezését tudtuk elfogadni és a két csoportban bonyolított mérkőzések során a lányok bebizonyították, hogy remek fizikai erőnléttel rendelkeznek, a férfiakhoz hasonló kimagasló teljesítményt tudnak nyújtani és az ő esetükben is pozitív kikapcsolódást és támogató közösséget biztosít a sport, a foci.
A torna fő támogatja az AVON volt, de ezúttal a Carissa Sportegyesület nem csak szervezőként és támogatóként szerepelt az eseményen, hanem egy 12 fős lánycsapatot (Előaszállás SE) is indított.
Már a nyitó mérkőzésen kemény csatát láthattak a nagyszerű napos időben kilátogató érdeklődők, hiszen az első 1x20 perces találkozón mindössze egy gól döntött. (Autopont 24 – Fortuna SE 0:1)
A folytatásban aztán a csoportmeccseken sorra születtek a gólok, de a jó játékkal sem maradtak adósok a csapatok. Ebben a szakaszban 18-szor zörgették meg a hálót a csatárok, a 12 mérkőzésen, majd a helyosztókon hozzátettek a lányok még 10 találatot, és egy büntetőpárbaj is fokozta az izgalmakat. (Bronzmérkőzés: Enying VSE – Fortuna SE 0:0 büntetőkkel: 1:2)
Az aranycsata a két favorit nagy küzdelmét hozta és a végén a hazaiak örülhettek a tornagyőzelemnek. (DPASE – Kodolányi Feketehegy 2:0)
A fiatal erőkből álló Carissa (Előszállás SE) a végső győztes ellen sajnos egy nagyobb arányú vereséget szenvedett, de aztán összekapták magukat a lányok és jó taktikával, remek hozzáállással a folytatásban egy döntetlen, egy győzelem és egy 2:0-ás vereség került a nevük mellé, ami dicséretes.
A díjkiosztón a kupák és az érmek mellett 7 különdíj és számtalan ajándék talált gazdára.
Kellemes nyarat, találkozunk hamarosan ismét!



OVI-FOCI 2025-ös bajnoki év 1. Forduló
OVI-FOCI
2025-ös bajnoki év
1. Forduló
Dunaújváros, Aprók Háza tagóvoda
2025. június 13.
Megérkezett a nyár, ami számos szabadidős programot hoz magával, így mi is folytattuk hagyományos óvodai sporteseményünket, az Ovi-Foci bajnokságot. Ezúttal 11 tagóvoda jelentkezett a rendezvényre, 12 csapattal. Összesen több mint 70 csöppség kergette a labdát vagy éppen vett részt azokban az ügyességi játékokban, programokban (sorverseny, ugrálóvár, stb…) melyeket a szervezők és az ezúttal is kedves, pozitív hozzáállással segítő óvodapedagógusok készítettek elő.

De a legnagyobb csaták természetesen a foci pályán zajlottak. Készültek a fotók és a pálya széléről folyamatos volt a biztatás. A gyerekek nagyon élvezték a játékot, és öröm volt nézni, hogy más-más óvodába járnak, de a foci, a sport abszolút egy közösséggé formálja őket. Amikor gólt szereztek nagy volt a boldogság és jó volt azt is látni, hogy már előfordult a tudatos váltás a támadás és a védekezés között. Egyértelműen tapasztalható és az elmúlt évek gyakorlata is ezt mutatja, hogy az Ovi-Foci sorozatban folyamatosan fejlődnek és egyre ügyesebbek a gyerekek.

Természetesen közben volt lehetőség üdítőt, fagyit, gyümölcsöt fogyasztani a támogatók jóvoltából. Majd megérkezett a várva várt pizza is. Mielőtt nekiálltak volna a megfáradt apró labdarúgók az étel elfogyasztásához, szokás szerint az eredményhirdetés következett. Nagy meglepetésre a már jó ideje egyeduralkodónak számító kulcsi óvodások ezúttal csak a második helyre tudtak odaérni, hiszen a Napsugár óvoda extra játékkal rukkolt elő, amivel meg is szerezték az aranyérmet és a vándorkupát.
Végül jöhetett a mindent megoldó pizza és a búcsúzkodás. Hamarosan ismét pályára szólítjuk a csöppségeket, de addig mindenkinek kellemes nyarat és jó pihenést kívánunk!
|
MARKÓ LAJOS VÁROSI OVI KUPA BAJNOKSÁG 2025. I FORDULÓ - DUNAÚJVÁROS |
||
|
CSAPAT |
EREDMÉNY |
CSAPAT |
|
NAPSUGÁR |
10 - 0 |
ESZTERLÁNC |
|
RÓMAI VÁROSRÉSZI |
1 - 8 |
KULCS |
|
APRÓK HÁZA |
1 - 3 |
KINCSKERESŐ |
|
ARANYALMA |
9 - 6 |
DUNA PARTI |
|
CSILLAGVIRÁG |
7 - 0 |
APRÓK HÁZA |
|
MARGARÉTA |
5 - 1 |
BÓBITA |
Tóth Imre a Carissa SE elnöke:
Továbbra is vezető irányelvünk a sport és a rendszeres testmozgás fontosságának hirdetése, népszerűsítése. Folyamatosan törekszünk arra, hogy a gyermekek számára életre szóló szeretetet alakítsunk ki a testmozgás iránt. Nyilvánvaló, hogy a sportolás nemcsak a fizikai egészséget és a fittséget javítja jelentősen, hanem a mentális állapotot is. A testmozgás előnyei tehát egyértelműen túlmutatnak a fizikai egészségen. Természetesen ezúttal is kiegészítettük a foci programot vidám érdekes játékokkal, ügyességi versenyekkel. Az most is látszott, hogy egyes gyerekek ösztönösen élvezik a sportot, másoknak bátorításra van szükségük, de később aztán valamennyi kisgyerek önfeledten kergette a labdát, ugrált az ugrálóvárban, vagy éppen a sorversenyen igyekezett jól teljesíteni.
Jót futottunk hetedszer
Jót futottunk hetedszer
Dunaújváros, 2025. május 31.
A jótékony cél teljesült!
Azt már megtapasztaltuk az elmúlt évek alatt, hogy a sport hatékony eszköz lehet egy jó ügy érdekében. A „VII. Jót fut a város Dunaújváros!” remek alkalom volt erre, hiszen amellett, hogy nagyszerű célt fogalmaztunk meg mi, mint szervezők látható, tapasztalható volt, hogy ez a jó ügy újra nagyon erős kohéziót, tudatos, előremutató hozzáállást eredményezett a résztvevők és a támogatók körében egyaránt. A sajátos nevelést és a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek részére kiépítendő relaxációs, szobát nagyon sokan érezték magukénak és támogatásra méltónak. Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy az ilyen és ehhez hasonló közösségi sportesemények fontosak a mentális egészség javítása és a közösségi érzés erősítésének szempontjából is.

Azt mondják, hogy „…a sportnak hatalma van megváltoztatni a világot”. Ez így van, viszont annak érdekében, hogy valódi hatást érjünk el a gyakorlatban, az a legjobb megoldás, ha egy bizonyos cél köré összpontosítjuk, a figyelmet és az erőinket. Nekünk már nagyon régóta fókuszterület Dunaújváros, a városi közösségek, intézmények a dunaújvárosi és a város környéki emberek. Számunkra egyértelmű az is, hogy a legjobb, leghatékonyabb eredmények a társadalmi hozzáadott értékek és a társadalmi felelősségvállalás területén a sporttal érhetők el. Olyan jótékony akciókba igyekszünk befektetni munkát, energiát és anyagi forrásokat, amelyeknek célja, hogy összefogjunk ezeknek a programoknak a támogatása érdekében, mind a rövid távú igényeket, mind a hosszú távú elképzeléseket szem előtt tartva. Emellett természetesen az is cél, hogy a sport minél több és több gyermek és fiatal életét alakítsa át, de elkötelezettek vagyunk abban is, hogy a családok is együtt éljék át a mozgás, a közösségi program és a kitűzött cél elérésének semmihez sem hasonlítható élményét. Úgy érezzük, hogy a mai napon ez remekül sikerült és a hetek óta tartó adománygyűjtésünk, most ér révbe. Az autista kisgyermekek részére tervezett multiszenzoros Snoezelen szoba már nemcsak körvonalazódik, hanem kijelenthető, hogy az anyagi feltétel teljesült. Most ismét rajtunk van a sor, hiszen következhet a kivitelezés időszaka. Biztosak vagyunk abban, hogy erőfeszítéseink előre mutatóak és amellett, hogy akcióink segítik a sport örömének terjesztését lebontanak korlátokat és pozitív társadalmi változásokat idéznek elő. Az ehhez kapott segítséget mindenkinek köszönjük!
Gyermeknapi Ovis Rajzverseny
Gyermeknapi Ovis Rajzverseny
Dunaújváros, Kultik Mozi előtti Tér
2025. május 20. kedd
Már kapcsolódva a Gyermeknaphoz ismét rajzversenyt szerveztünk (már hagyományos módon) az óvodásoknak a Dózsa (Kultik) Mozi előtti téren. 11 óvoda részvételével 6-6 fős kis csapattal vonultak fel a gyerekek. A téma ezúttal a „Jót tenni másokkal” című szlogen volt.
A rövid köszöntőt követően bemelegítéssel kezdtük a programot. A torna, a közös mozgás és a „Süss fel nap!” kollektív eléneklése sikeres volt, ugyanis a nap valóban előbújt és az egész verseny idején biztosította a jó időt.
9.30-kor el is kezdtük a versenyt. Nagyon kíváncsiak voltunk, hogy a gyerekek miként értelmezik és fogalmazzák meg rajzok formájában ezt a nem könnyű feladatot, vártuk a gyerekek kreatív gondolatait, érzéseik, ötleteik közlését.
Az is fontos volt, hogy a rajzoláshoz a gyerekek a kezüket, az ujjaikat és a csuklójukat használják, valamint nyilván elengedhetetlen a kéz-szem koordináció, ami segít az írás előtti készségek fejlesztésében. Bújtak is elő sorban a szürke aszfaltból az almák, a virágok, a szívecskék, a házikók, az anyukák, az apukák, a kisgyermekek, de volt, aki kerekesszéket rajzolt, a témához kapcsolódva.
Minden csapat egy-egy 4x4 méteres négyzetet kapott a rajzolásra. Azon már meg sem lepődtünk, hogy a kicsik térérzéke zökkenőmentesen működött, hiszen tökéletesen osztották fel egymás között a felületet és minden négyzet egy-egy csodálatosan kitöltött remekmű lett.
Pontosan tudjuk, hogy a gyerekek rajzai nem irka-firkák. Rendkívül fontos tudni, hogy a 4-5-6 éves gyerekeknek ezek az első írásos üzenetei, és maga a rajzolás számos fejlődési előnnyel jár. Úgyhogy szabadjára engedtük a kis művészeket, akik több mint egy órán keresztül alkottak. A szervezők üdítőt (gyümölcsleveket), csokit és popcornt biztosítottak a résztvevőknek.
Amikor a rajzok elkészültek a 4 tagú zsűri szemrevételezte alaposan az elkészült műveket. Nagyon nehezen döntöttek, hiszen csodálatos remekművek készültek, szinte új arculatot kölcsönözve a mozi előtti térnek.
Az eredményt kihirdetve, kiderült, hogy három első helyezettet és 8 ezüstérmest jelölt meg a zsűri. Dobogón végzett a Duna-parti tagóvoda, valamint a Kincskereső és a Napsugár óvodák. Ők Piros Marianntól, a Százszorszép Játszóház vezetőjétől vehették át a fődíjakat, ami ebben az esetben azt jelentette, hogy ők 18-an a csodálatos Százszorszép Játszóházban tölthetnek majd el egy felejthetetlen órát.
Aztán a Boro Cukrászda felajánlásában az összes gyermek - a kísérő óvódapedagógusokkal együtt - a közeli Boro Cukrászdában fagyizhatott.
Köszönettel tartozunk a rendezvény többi támogatójának is. Így Képli Lászlónak a KK-Grain ügyvezetőjének, mint fővédnöknek (krétákat adtak), Dunaújváros, Megyei Jogú Város Önkormányzatának, akik az üdítőket a csokikat és a rajzeszközöket biztosították, a Kultik Mozinak, akik a popcornt és a hangosítást adták, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, a Campus Étteremnek, a Carissa Sportegyesületnek, a Tomi Boltnak, a H Graphicsnak, és az MRT Photonak.
A rajzversenyt jövőre is lebonyolítjuk, nagyon nagy öröm volt a gyermekek mosolyát, kreativitását látni, hiszen a mi feladatunk arra figyelni, hogy minél tovább maradjanak ilyenek…
Minden gyermek művész. A kérdés az, hogyan maradjanak művészek, ha felnőnek.”
(Pablo Picasso)
Suli Foci ismét!
Suli Foci ismét!
DLSZ Aréna
2025. május 16. péntek
Újra indítottuk az Iskolai Foci (Suli Foci) programot. Mindannyian tudjuk, hogy a sportolás, a mozgás szükségessége nagyon fontos. A sportesemény természetesen nem a tanítási vagy a tantermi idő elvonását jelenti, hanem valójában a pedagógusok erőfeszítéseinek kiegészítését és az oktatási eredmények előmozdítását célozza. A kutatások azt mutatják, hogy a futball (vagy általában a sport) elengedhetetlen a fiatalok fejlődése szempontjából és hasznos eszköz az életvezetési készségek és más fontos üzenetek átadásához. Az már bizonyítást nyert, hogy azok a fiatalok, akik hetente legalább öt órát testmozgással töltenek, általában jobban teljesítenek tanulmányi eredményekben, mint azok, akik kevésbé aktívak. Célunk nekünk is a tanulók fejlődéséhez való hozzájárulás, hiszen a sport a fentieken túl, segíti a kreatív gondolkodást, sok esetben a probléma megoldó képesség is szerepet kap játék közben, de a baráti kapcsolatok és a csapatszellem kialakulásának területén is jelentős a pozitív hatása.

A kupán két korosztály vett részt. Az 1-es korosztály a 2016-ban vagy az után születettek, vagyis az első és a második osztályosok. A 2-es korosztály a 2014-2015-ben született gyerekek voltak, ami a 3. és 4. osztályos tanulókat jelentette. A 16 csapatot (mindegyik korosztályban 8-8 gárda szerepelt) 9 iskola (városi és környékbeli intézmények) delegálta. A helyszín a csodálatosan felfejlesztett DLSZ Aréna volt. A két pályán folyamatosan zajlottak a mérkőzések, remek pedagógusok, edzők, szülők figyelmét lekötve. Az esemény szervezői a focin kívül, kisebb programokkal tették színesebbé a sportnapot (csillámtetkó, buborékfújás, tollaslabda), valamint ráadásként, (16 kg) zsíros-, lekváros- és vajaskenyér kínálattal és üdítőkkel is kedveskedtek a résztvevőknek. A ragyogó napsütésben igazi családi-nap hangulat uralkodott a sportpályán és környékén. Itt jegyezzük meg, hogy komoly segítséget jelentett az a 14 önkéntes tanuló, akik közösségi munka keretében közreműködtek a rendezvényen.

De a legfontosabb, hogy a foci uralta a napot és kora délutánra ki is alakultak helyezések. Az 1. korosztályban a kulcsi Fekete István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diadalmaskodott Boros Tamás edző vezetésével, míg a kettes korosztályban a dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola csapata került ki győztesen Lengyel László testnevelő irányítása mellett. Az eredményhirdetésen bemutatták a szakmai stáb által összeállított álomcsapatokat is. Mindkét korosztályban 8-8 játékos kerülhetett be az illusztris társaságba.


Összességében pezsgett az élettől a Kádár-Völgy, a napsütés (egy kis széllel kiegészülve) egész nap segítette a rendezvényt, a sport pedig ismét bizonyította közösségformáló erejét.
A Suli Foci Kupa Végeredménye:
I. korcsoport
1. hely - Kulcsi Fekete István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
2. hely - Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézménye
3. hely - Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola
4. hely - Dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola
5. hely - Baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola
6. hely - Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI
7. hely - Bocskai István Református Oktáti Központ Szabó Magda Tagintézménye
8. hely - Szent Pantaleimon Görögkatolikus Általános Iskola
Álomcsapat:
Nagy Kristóf, Szepessy Hunor (Móricz), Somogyi Benett, Princz Arion (Vasvári),
Hepp Adél, Csengeri Kevin (Szabó Magda), Wégnert Dominik, Váci Vince (Fekete István, Kulcs)
II. korcsoport
1. hely - Dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola
2. hely - Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola
3. hely - Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézménye
4. hely - Kulcsi Fekete István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. hely - Baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola
6. hely - Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola
7. hely - Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola
8. hely - Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI
Álomcsapat:
Bognár Kende, Juhász Csanád (Móricz), Málint Kolin, Demjén Martin (Vasvári),
Bak Vince, Czinege Patrik (Fekete István, Kulcs), Bodnár Zoltán, Kenyeres Patrik (Szabó Magda)

Folytatódik a gyűjtés a Snoezelen szobára
Folytatódik a gyűjtés a Snoezelen szobára
Aprók Háza tagóvoda – sajtótájékoztató
2025. május 14. szerda
Sajtótájékoztatót tartottunk május 14-én szerdán illusztris vendégek részvételével az Aprók Háza tagóvodában (nem véletlen a helyszín választás), ugyanis újabb fázisába érkezett az a tervünk, hogy kiépítjük (immár a második) Snoezelen szobát Dunaújvárosban.
Ezúttal az Aprók Háza tagóvodát céloztuk meg, hiszen sajnos nagyon sok autizmussal küzdő kisgyermekkel foglalkoznak az óvodákban az óvodapedagógusok. Nyilván egy ilyen szenzoros szoba és az ott folyó foglalkozások, a szülőknek is nagy segítséget jelentenek, mert a fejlődés, a tanulás ezekben a szobákban igen jelentős mértékben tapasztalható - erről tájékoztattak bennünket a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény vezetői is. (ott alakítottuk ki az első ilyen foglalkoztató helyiséget).
A Snoezelen szobáról néhány mondatban:
Ez egy fizikailag és kognitívan hozzáférhető környezet, tele olyan elemekkel, amelyek serkentik és kiváltják az izgalmat az érdeklődést, ami nagy mértékben segíti a gyerekeket környezetük és önmaguk megértésében. Nyilván a környezettel történő interakció legalapvetőbb eszköze a mozgás és emellett az érzékszervek használata. Nos, ez a szoba a nagyszerű eszközökkel célzottan serkenti a mozgást is és az érzékszerveket is. Kutatások igazolják, hogy a fogyatékkal élők esetében a fejlődésnek egy újabb eredményes módja lett a Snoezelen szoba. Még egy esély arra, hogy a környezetükkel kapcsolatba lépjenek, az érdeklődésük szélesedjen, bővüljön. Természetesen az egészséges gyermekek fejlődését is remekül segíti.
Tehát most azon dolgozunk, hogy újabb segítők, támogatók bevonásával sikerüljön kialakítani ezt a csodát. Bízunk abban, hogy az immár hagyományos általunk szervezett városi futónap (a „Jót fut a város Dunaújváros!”) a tavalyi akcióhoz hasonlóan még generál annyi bevételt, hogy a szoba kialakításra kerülhessen. Megjegyzem, hogy természetesen ingyen is lehet indulni a futáson, de van lehetőség adakozni. Idén is tombola húzáson vesznek részt azok a jótékony futók, akik rajtszámot vásárolnak. Értékes ajándékok kerülnek kisorsolásra, a fődíj pedig egy 3 napos 2 személyre szóló Wellness hétvége.
Közben kihelyezett gyűjtőládáink is „dolgoznak”, de várjuk a további segítséget. Jelenleg már több mint egy millió 200 ezer forint gyűlt össze. A szoba kialakítása mintegy 3 millió forintba kerül majd, de az a segítség, amit majd a gyermekeinknek nyújtanak nyilván nem pénzben mérhető!
Találkozzunk május 31-én a Városháza téren, fussunk együtt a nemes célért!
Húsvéti ételosztás a Hajléktalan szállón
Húsvéti ételosztás a Hajléktalan szállón
Carissa Sportegyesület, Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, Jót Szívből Dunaújvárosért Akciócsoport

Jelentős számú ember küzd a szegénységgel, a hajléktalansággal. Sajnos ez egy összetett társadalmi probléma, amelynek számos közrejátszó tényezője van. Az egyik legégetőbb eleme az élelmiszer hiánya, vagy éppen rossz minősége. Ezért is igyekszünk minden évben húsvétkor a rendelkezésre álló eszközeinkkel enyhíteni ezt a problémát. A hajléktalanok számára történő étkeztetés nagyon fontos. Az éhes gyomrok megtöltése arról szól, hogy pozitív változást hozzunk a kiszolgáltatott egyének életébe, és segítsünk egy befogadóbb, megértőbb társadalom kialakításában.

Az ételnek ereje van, hiszen az étel egy univerzális nyelv, egy összekötő kapocs, amely összehozza az embereket és értelmes beszélgetéseket indít el. Mi úgy gondoljuk, hogy az ünnepet és az elhatározásunkat (hogy minden évben ételt kapnak tőlünk ilyenkor) felhasználjuk arra is, hogy kapcsolatba lépjünk a gyakran marginalizált és figyelmen kívül hagyott emberekkel, hiszen az étel megosztása eredendően közösségi cselekedet, kölcsönös tiszteletet és elismerést jelent. A hajléktalanok számára az élelem kiosztása emberségük elismerését szimbolizálja, aktuális helyzetüktől függetlenül. Minden egyes alkalommal látjuk a rászorultak arcán, hogy közösségi érzést ébreszt bennük a jelenlétünk, a munkánk. Beszélgetnek velünk, fotók készülnek, többször visszajönnek újabb adagért, de legfontosabb, hogy mosolyognak. Minden évben, amikor nekiállunk ennek a projektnek, pontosan tudjuk, hogy ez a munka bőven túlmutat az ételosztáson. Tudjuk, hogy már számítanak ránk húsvétkor - kötelékek alakulnak ki, sokan már ismerősként fogadnak bennünket. És ez az a közös élmény, ami lebontja a társadalmi korlátokat, és elősegíti a kölcsönös tisztelet és megértés légkörét.

Úgy látjuk, hogy amikor ilyen akciót szervezünk az ételosztáson túl, talán sikerül felhívni a figyelmet a hajléktalanságra és annak mögöttes problémáira. Ez a fokozott megértés segíthet eloszlatni a tévhiteket és a sztereotípiákat, és együttérzőbb nézőpontokat ösztönözhet a hajléktalanok iránt.
Egy olyan társadalomban, ahol egyre inkább elszigetelődünk mások küzdelmeitől, a hajléktalanoknak és a rászorultaknak történő segítségnyújtás emlékeztet bennünket azokra a nehézségekre, amelyekkel sok ember szembesül. Empátiát fejleszt, elősegíti a társadalmi problémák megértését. Teljesen egyértelmű, hogy a hajléktalanoknak nyújtott étkezés hatásai túlmutatnak a fizikai táplálékon. Ez a kedves cselekedet érzelmi feltöltődést nyújt, segít felemelni a lelket és talán reményt is ad. Már az étkezés egyszerű biztosítása is a hovatartozás érzését kelti. Azt üzeni a címzetteknek, hogy a közösség látja és értékeli őket. Ez az üzenet hihetetlenül erőteljes lehet, és jelentősen hozzájárulhat érzelmi jólétükhöz. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy az adakozás cselekedete anélkül, hogy bármit is elvárnánk cserébe, mérhetetlen örömet és elégedettséget okoz.
Természetesen tudjuk, hogy ez a húsvéti étkezés nem megoldás a hajléktalanságra és nem oldja meg a perifériára szorulás alapvető problémáit, de mégis egy lépés a helyes irányba. Lehetőségeink arra mindenképpen elegendőek, hogy hozzájáruljunk egy együttérzőbb társadalom építéséhez, amely elismeri minden egyén értékét és méltóságát.
